Még a legrosszabb ellenségünknek sem ajánlanánk a Netflix új filmjét

A Netflix új romantikus drámája, a Bíbor szívek (Purple Hearts) nem sokkal azután, hogy július 29-én bemutatkozott, rögtön az első helyre verekedte magát a streamingszolgáltató top10-es filmlistáján. Túl soknak mondjuk nem örülhetünk, a mögé szorult A szürke ember sem egy Oscar-esélyes darab, hiába nyertek meg a főszerepeire olyan sztárokat, mint Chris Evans és Ryan Gosling… de még mindig nézhetőbb, mint ez a szirupos katyvasz, amit konkrétan a legrosszabb ellenségünknek sem ajánlanánk.

Nagyjából 10 percnek kellett eltelnie a Bíbor szívekből, és el is kezdtük zavarodottan vakarászni a fejünket, attól tartva, hogy véletlenül a Disney Channelre kapcsoltunk. Nem csoda, hogy pont ez ugrott be, mert a produkció női főszereplője az a Sofia Carson, aki anno ezen, a fiataloknak szóló tévécsatornán kezdte a karrierjét, és később a Pretty Little Liars első spin-offjában is játszott. A Bíbor szívekben elnézve azonban nem sokat fejlődött a színészkedést tekintve Carson, a hangja viszont tényleg gyönyörű. A Netflix-film megnézésével ha más nem nyertünk, legalább annyit, hogy felfedeztünk magunknak egy új tehetséges popénekest.

Más pozitívumot ugyanis nagyítóval sem lehet találni Sofia Carson alakításában, aki a történet szerint egy Cassie nevű pultoslány bőrébe bújik. Cassie hiába dolgozik éjt nappallá téve, igyekszik zenei karrierjét is felépíteni, egyszerűen nincs pénze arra, hogy az albérletén kívül a gyógyszereit is kifizesse. Épp ezért, ahelyett, hogy anyjához visszaköltözne a mamahotelbe, fogja magát és elmegy a tengerészgyalogos legjobb barátjához, hogy rávegye egy érdekházasságra. A húzás mindkettejüknek jól hozna anyagilag, ám a fickó nem megy bele a dologba. A beszélgetést – némi szappanoperás fordulattal azonban – a szintén egyenruhás Luke kihallgatja és kisvártatva rávetődik a lehetőségre. A 2021-es Hamupipőke férfi főhőse, Nicholas Galitzine által hozott macsóembert tartozása miatt nyaggatja egy helyi maffiózó, így neki bizony jól jönne a plusz pénz.

Ha és amennyiben Sofia Carson és Nicholas Galitzine között akár csak elvétve lenne kémia, máris nem húznánk le ennyire a Bíbor szíveket. Egy újabb Netflix-gagyival van dolgunk, szóval a problémák sora itt nem áll meg. A szép, de ügyetlen színészek üres karaktereket játszanak, a forgatókönyv olyan rémesen egyszerű, mintha egy kisiskolás írta volna, érzelmi tetőpontok egész egyszerűen nincsenek, ahogy meglepetés sem.

Ennyire kiszámítható katonás szerelmes filmet még életünkben nem pipáltunk.

A rendezőre, Elizabeth Allen Rosenbaumra legfőképp azért haragszunk, mert az egyetlen értelmes történést, vagyis a tengerészgyalogosok balul elsült küldetését és a férfi főszereplő súlyos sérülését sem merte ütősen kijátszani. Csúnyán felvizezték ezt a katonás filmet, már ha egyáltalán annak lehet nevezni. Inkább egy romantikus szirupról van szó, amiben történetesen jó pár karakter egyenruhás.

Nagyon lájtos lett a Netflix új listavezető filmje, minden szempontból. A sztori elmegy A-ból B-be, és aki egyetlen, hasonló kategóriában mozgó alkotást is látott már életében, a Bíbor szívek elindítása után két perccel később simán kitalálja, hova fog kifutni az egymást az elején még gyűlölő, házasságba kényszerülő férfi és nő.

Sőt, lehet, hogy a cikk olvasása is elég hozzá.

Picit olyan ez a film, mintha egy CW-sorozat pilotját néznénk. Felvezetőnek olyan átlagos, de ha tényleg lenne e mögött a két óra mögött még 10 epizód, akkor biztos, hogy azokat nem néznénk már meg. Minek fárasztanánk magunkat egy olyan romantikus történettel, ami nem veszi komolyan a nézőjét? Kicsit talán szégyent is hoz a szerelmes filmek műfajára a Netflix újdonsága, amiről már most megmondjuk, hogy tuti legalább egy trilógiává fog bővülni. De előre szólunk, hogyha így történik, akkor mindenki vessen magára, aki a második részre is benevez.

A Bíbor szívek egy unalmas délutánon, szódával-popcornnal még elmegy, de ha valakinek lenyírásra vár a fű az udvaron, vagy mosásra az autó, inkább csinálja azt. Bármi más szórakoztatóbb ennél.

3,5/10

A Bíbor szívek szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.

Forrás: http://index.hu/kultur/cinematrix/2022/08/06/bibor-szivek-romantikus-film-netflix-streaming-tv-kritika-zenes-nem-ajanlott/