Márki-Zay Péter valószínűleg nem lesz parlamenti képviselő

Bár a hatpárti ellenzéki szövetség vereséget szenvedett a vasárnapi országgyűlési választásokon, és Lázár János is legyőzte Csongrád-Csanád megye 4-es számú választókerületében Márki-Zay Pétert, utóbbi az ellenzéki lista első helyén állva bejutott az Országgyűlésbe.

Márki-Zay Péternek választania kell a polgármesteri pozíciója és a parlamenti mandátum között. A politikust a Vásárhelyi Televízió arról kérdezte, hogy mire számíthatnak a hódmezővásárhelyiek, marad-e polgármester?

A mi terveink szerint igen. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben Hódmezővásárhely mellett kell állni.

Márki-Zay Péter kifejtette, hogy Hódmezővásárhelyen Lázár János és ő is kevesebb szavazatot kapott, mint amire korábban képesek voltak, ráadásul 500 külhoni voks még nincs is beszámolva, aminek körülbelül 80 százaléka ellenzéki lehet, ezért úgy gondolja, hogy a hódmezővásárhelyi szavazókörökben végül nagyobb lesz a támogatottsága, mint Lázár Jánosnak.

99,08 százalékos feldolgozottságnál így áll a választókerületi sorrend:

  • Lázár János (Fidesz-KDNP): 28 158 szavazat
  • Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért): 21 285 szavazat
  • Veres Csaba Levente (Mi Hazánk Mozgalom): 2874 szavazat
  • Kis József (Magyar Kétfarkú Kutya Párt): 895 szavazat
  • Szabó Zoltán (Megoldás Mozgalom): 444 szavazat
  • Kovács István (Munkáspárt, Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom): 115 szavazat

A hódmezővásárhelyi polgármester arról is beszélt, hogy „Vásárhelyet meg kell erősíteni, nyugtatni, hogy senkit nem akarunk elküldeni katonába Ukrajnába, senki gyerekeit nem akarjuk átműteni kisfiúból kislánnyá, senkinek nem akarjuk elvenni a nyugdíját. Azt sem akarjuk, hogy Lázár János újra agyonadóztassa őket”.

Lázár János a választás előtt úgy fogalmazott, hogy  Márki-Zay Péter vasárnap este 10-re „politikai hulla” lesz, győzelme után pedig kijelentette, hogy „ma este visszatértem”.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/04/05/marki-zay-peter-valoszinuleg-nem-lesz-parlamenti-kepviselo/