Márki-Zay Péter gyurcsányozott, a DK nem maradt adós a válasszal

A volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, hódmezővásárhelyi polgármester szerint az általa vezetett mozgalom döntésének a kiváltó oka az, hogy „a DK több alkalommal ráindult ellenzéki jelöltekre, megosztva az ellenzéki szavazatokat”.

Márki-Zay Péter kiemelte: az ellenzéki szavazatok megosztása a Fidesz leváltásának akadálya. Példaként a XVI. kerületi időközi választást említette, majd megjegyezte:

a legtisztességtelenebb, legbecstelenebb magatartásnak tartjuk a DK részéről.

Azt is mondta, nem maradhat következmények nélkül, hogy a DK ráindul ellenzéki jelöltekre. A hódmezővásárhelyi polgármester hozzátette: ettől függetlenül az MMM az ellenzéki összefogásból adódó szövetségesi kötelezettségeit továbbra is teljesíteni fogja.

Részletesen beszélt arról: a legfontosabb cél, hogy az ellenzék hiteles alternatívát tudjon nyújtani, 15 pontot sorolt fel, hogy mi kell ehhez. Ezekből az derült ki, hogy az MMM nem tartja hiteles alternatívának a DK-t és Gyurcsány Ferencet.

Márki-Zay Péter kijelentette: Gyurcsány Ferenc nem akarta leváltani Orbán Viktort, illetve anyagilag és emberekkel sem akart hozzájárulni a választási kampányhoz, „sok lépésével kimondottan akadályozta Orbán Viktor leváltását”.

Egyértelműen Gyurcsány Ferencre utalva azt is kifejtette:

Nyilvánvaló, hogy nem lehet hiteles alternatíva egy olyan volt kormányfő, akinek az idején azonosító szám nélküli rendőrök földön fekvő ártatlan embereket rugdosnak és ütlegelnek.

Márki-Zay Péter arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány és a Gyurcsány-kormány között közös pont „a szoros barátság Putyinnal”, „Gyurcsány Ferenc idején az orosz kémek magyar állampolgárokat vallathattak ki a magyar hatóság épületében”.

Ugyanaz a Putyin-barátság, ugyanaz a Nyugatot eláruló kommunikáció jellemezte a Gyurcsány-kormányt, mint most az Orbán-kormányt

– jelentette ki a hódmezővásárhelyi polgármester.

Továbbá azt is megjegyezte, hogy Gyurcsány Ferenc rendszeresen nem tartja be – amikor már valami nem érdeke –, felrúgja a megállapodásokat. A DK mellett a Mi Hazánkat sem tartja hiteles alternatívának.

„Ha nincs hiteles alternatíva, akkor Orbán Viktor végtelen ideig tud uralkodni” – fogalmazott Márki-Zay Péter.

A DK rövid közleményben reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra:

„Hódmezővásárhely polgármesterével szívesen beszélgetünk Hódmezővásárhely ügyeiről, de csak arról, ugyanis korábbi országos politikai szerepvállalása és megszólalásai minden idők legnagyobb fideszes kétharmadához vezettek.”

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/07/31/marki-zay-peter-gyurcsanyozott-a-dk-nem-maradt-ados-a-valasszal/