Magyar turistára támadtak Nápolyban

Magyar turistát késeltek meg Nápoly történelmi központjában. A férfi a támadást követően taxival ment a Pellegrini kórházba, ahol értesítették a rendőrséget is, ugyanis vágások voltak a férfi karján.

A rendőrök meghallgatták a sérült férfit, egy 54 éves magyar turistát, aki arról számolt be, hogy a Via Portamedina környékén, a Quartieri Spagnoli negyedben ismeretlenek bántalmazták.

A támadók azonosítására vagy a sérülés okára azonban nem tudott információt szolgáltatni.

Néhány órával később a rendőrök több adatot összevetve megállapították, hogy egy óra körül egy bejelentés érkezett a 113-as telefonszámra, miszerint a Largo Baracche körzetében verekedés történt. A helyszínre érve a rendőrök senkit sem találtak ott – írja a Corriere.

De a verekedés állítólagos helyszíne azonban csak néhány lépésre volt a „Napoletiamo” szállodától, ahol az 54 éves férfi tartózkodott.

Nem zárható ki tehát, hogy ő is részt vett a bejelentett erőszakos cselekedetben, és hogy az incidensben megsérült. Az állapota nem súlyos, több térfigyelőkamera adatait is vizsgálja a rendőrség.

Az ügyben kerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Forrás: http://index.hu/kulfold/2023/03/04/tamadas-olaszorszag-magyar-turista/