Letartóztatták a korábbi válogatott kapust gyermekbántalmazás vádjával

Rendőrségi beszámoló szerint Hope Solót, a korábbi amerikai női labdarúgó válogatott kapust letartóztatták, miután Észak-Karolinában egy jármű volánja mögött találtak rá ájultan,  kétéves ikreivel maga mellett – írja az ABC News.

A rendőrségi jelentés szerint Solót csütörtökön tartóztatták le egy Winston-Salem-i bevásárlóközpont parkolójában, és ittas vezetés, közfeladatot ellátó személynek való ellenállás, valamint gyermekbántalmazás miatt emeltek vádat ellene. A börtönből kiengedték, június 28-ra van kitűzve a bírósági tárgyalása.

A letartóztatási parancs szerint egy járókelő vette észre, hogy Solo több mint egy órán át ájultan ült a kormány mögött, miközben a jármű motorja járt, és a két gyermek a hátsó ülésen ült.

A kiérkező rendőr alkoholszagot érzett, az elfogatóparancs szerint Solo visszautasította a helyszíni józansági tesztet, ezért vért vettek tőle.

Solót a 2016-os brazíliai olimpia után elbocsátották a válogatottól, miután gyáváknak nevezte a svéd csapatot, amiért védekező stílusban játszottak az aranyérmes címvédővel szemben. Ezzel ért véget dicséretes, de sok vitával is tarkított játékoskarrierje.

2015 elején 30 napra felfüggesztették, miután őt és férjét megállították a U.S. Soccer tulajdonában lévő furgonnal, és párját ittas vezetéssel vádolták meg.

Solo 2014-ben egy családi veszekedésbe is belekeveredett, ami a nő letartóztatásához vezetett, bár a vádakat később ejtették.

Solo 202 alkalommal lépett pályára a válogatottban, 153 győzelemmel és nemzetközi rekordot jelentő 102 kapott gól nélküli meccsel. Egy világbajnoki címet és két olimpiai aranyérmet nyert a válogatottal. A 2015-ös világbajnokságon hét mérkőzésen mindössze három gólt kapott. Idén januárban beválasztották a U.S. Soccer Hall of Fame-be. A beiktatási ceremónia május 21-én lesz.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Forrás: http://index.hu/sport/futball/2022/04/02/hope-solo-letartoztatas-ittas-vezetes-labdarugas/