Leégett a házuk, de nem fizet a biztosító, mert hiányzott egy jegyzőkönyv

December elején tűz ütött ki egy családi házban Üllésen, amelynek következtében teljesen lakhatatlanná vált az épület. A család jelenleg egy érintetlenül maradt melléképületben húzza meg magát.

A lángok a kazánházból kezdtek el terjedni, amit a család megpróbált eloltani, de nem jártak sikerrel, ezt követően a tűzoltók vették át az oltást. 

A tűzoltók azonban már csak a tűz tovább terjedését tudták megakadályozni.

A családfő elmondta, hogy borzasztó volt nézni, ahogyan a házuk, az emlékek, valamint „25 év munkája” megsemmisül. A 200 négyzetméteres családi házból csak a falak maradtak fenn, a családfő elmondása szerint 100 milliós kár keletkezett. A párnak két gyermeke, egy érettségi előtt álló lányuk, és egy egyetemista fiuk van, akik hétvégente már csak a nagyszülőkhöz mehetnek.

Úgy állt az életünk, hogy már tényleg kész voltunk a házzal, csak élnünk kell

– fogalmazott a férfi az RTL Híradó stábjának.

A biztosító nem téríti meg a károkat arra hivatkozva, hogy egy vállalkozás is be volt jelentve az ingatlanban, azonban csak a ház tulajdonosának volt csak jegyzőkönyve az éves kéménytisztításról. A család ügyvédhez fordult.

A település lakói segítettek a a romeltakarításban, valamint gyűjtést is szerveztek a család számára.

Forrás: https://index.hu/belfold/2023/03/05/csaladi-haz-leegett-tuz-biztosito-kar/