Lavrov totális anarchiát vizionál

A világ a kiberanarchiába való süllyedés veszélyét kockáztatja, ha nem dolgoznak ki és nem fogadnak el egyetemes magatartási kódexet – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a MGIMO Egyetemen tartott Digitális nemzetközi kapcsolatok 2022 című konferencián – írja a TASZSZ.

Óriási a veszély 

Minden politikus, aki tisztában van a felelősségével, és minden szakember ezen a területen jól tudja, hogy az internet szabályozására vonatkozó egyetemes megállapodások nélkül a világ a kiberanarchiába való belesüllyedés veszélyét kockáztatja. Nem lesz túlzás azt állítani, hogy ennek következményei katasztrofálisak lehetnek a világgazdaságra és a nemzetközi biztonságra, valamint százmilliók elemi mindennapi kényelmére és jólétére nézve – jelentette ki Lavrov.

Oroszország benyújtotta az ENSZ-hez az informatikai és kommunikációs technológiák területén a bűnözés elleni küzdelemről szóló globális egyezmény tervezetét. „Eltökélt szándékunk, hogy az internet szabályozásának igazságosabb és kiegyensúlyozottabb nemzetközi rendszerét szorgalmazzuk” – mondta a külügyminiszter. 

Teljesen egyértelmű, hogy az oroszok jóléte közvetlenül függ a kommunikációs technológiák széles körű bevezetésétől a mindennapi életben. Különös figyelmet kell fordítani a digitalizációs folyamatokra és azok ellenőrzésére, kiegyensúlyozására és a konkrét helyzetekhez való alkalmazkodására

– mondta Lavrov.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/04/14/lavrov-kiberanarchia/