Középkori város lesz Zsámbékból

A fesztivál Zsámbék középkori múltjába, hagyományaiba, szokásaiban és régi mesterségeibe enged betekintést. Russói Tamás, a Zsámbék-medence Idegenforgalmi Egyesület elnöke úgy beszélt a programról, hogy

egy igazi vásári forgatagon keresztül évszázadokat röppenünk vissza az időben, hogy megmutassuk a fesztiválra ellátogató vendégeinknek azt a múltat, ami egy kicsit ma is itt él köztünk a romtemplom falai között, de ilyenkor élettel, bábosokkal, harcosokkal, zenészekkel, mozgással, hangokkal telik meg.

Az interaktív programokba bárki nyugodtan bekapcsolódhat: lesznek óriásbábosok, középkori csatajelenetek, gasztronómiai különlegességek és boszorkányégetés is.

Mivel a város építészeti emlékeiben is tetten érhető a középkor hatása, a zsámbéki művészek évről évre felidézik azokat a szokásokat, amelyek ebben a korban meghatározták a helyi közösség életét. A fesztivál művészeti vezetője, Fejér Máté szerint a régi ember életében mindenre megvolt a megfelelő idő, így a stabilitás is, a farsang pedig a kikapcsolódás, lazítás és szórakozás ideje volt. Az emberek ilyenkor félrerakták a problémáikat, és együtt mulattak.

Az ingyenes fesztiválon remek, a korszakhoz kapcsolható zenekarok lépnek fel és muzsikálnak az eseményekhez. A rendezvény védettségi igazolvány nélkül is látogatható.

(Borítókép: Fejér János)

Forrás: https://index.hu/kultur/2022/02/19/falufelgyujtas-varfoglalo-es-boszorkanyegetes-zsambekon-farsang-kozepkor/