Kolozsváron az egyházzene kerül a középpontba

A Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként augusztus 13. és 17. között rendezett találkozó szakmai házigazdája a kolozsvári Szent Mihály-templom Szent Cecília-kórusa lesz, a záróelőadást pedig a fesztivál öt napja alatt zajló workshop keretében létrejövő kórus tartja.  

A hangversenyeket Kolozsvár tíz templomában tartják. A Magyar Egyházzenei Fórum kezdeményezője és főszervezője, Selmeczi György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző elmondta: 

a magyar zeneszerzés robbanásszerű felszabadulásélményt élt át a rendszerváltozás után, és a zeneszerzők egymással versengve szebbnél szebb, mélyebbnél mélyebb zeneműveket írtak a templomok számára.

Hozzátette, az egyházi zenében a magyar zeneszerzés Európa fölé nőtt, de sajnálatos módon a fantasztikus anyag nem ismeretes a templomok, a gyülekezetek, a klérus számára. 

A fórummal lehetőségét szeretnénekk teremteni arra, hogy a zeneszerzők megmutassák műveiket.

Olyan világhírű kórusok érkeznek Kolozsvárra, mint a nyíregyházi Cantemus vegyeskar, a kecskeméti Ars Nova Énekegyüttes, a budapesti Szent Efrém Férfikar, a csíkszeredai Lux Aurumque, valamint a sepsiszentgyörgyi Laudate kórus, továbbá a Kárpát-medence számos székesegyházának, nagy templomának a kórusa, de mellettük kis templomi és egyetemi kórusok is meghívást kaptak.

A rendezvénysorozatra meghívott Cantemus Vegyeskar Szabó Soma Liszt-díjas karnagy vezényletével augusztus 13-án (szombaton) 19 órakor a kolozsvári Unitárius templomban ad hangversenyt. Műsorukon Andorka Péter, Gyöngyösi Levente, Kecskés D. Balázs, Kutrik Bence, Ott Rezső, Selmeczi György, Szabó Barna és Tóth Péter művei szerepelnek. A koncertet követően a kórus még aznap hazautazik, hiszen augusztus 15-én Nyíregyházán kezdetét veszi a XIV. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezetői Mesterkurzus, amelynek a kórus a házigazdája.

A rendezvénysorozat minden koncertje ingyenesen látogatható.

Forrás: http://index.hu/kultur/2022/08/05/kolozsvaron-az-egyhazzene-kerul-a-kozeppontba/