Kivezényelték az Ákos-koncertre az esztergomi egyházi iskolásokat

Több esztergomi egyházi iskola diákjai számára kötelezővé tették, hogy vegyenek részt Ákos koncertjén a Budapesten zajló 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében.

Iskolánk egyházi jellege miatt, a megfogalmazott nevelési elveink alapján fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy a fentebb felsorolt iskolai programok kötelezőek mindenki számára vallási-felekezeti hovatartozás nélkül. Az intézménybe jelentkezéssel vállalták a tanulók és a szülők is, hogy ezeket az értékeket elfogadják és támogatják

– ezzel indokolta az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium igazgatója, hogy miért kötelező az egyházi fenntartású iskola 11. és 12. osztályos diákjainak részt venniük többek közt az Ákos-koncerten is. Minderről a szülők külön levelet is kaptak az iskolában, amint azt az iskolaigazgató is elismerte az Átlátszó kérdésére.

A portál úgy értesült, hogy ezen kívül

EGY MÁSIK ESZTERGOMI EGYHÁZI ISKOLA 100 DIÁKJÁNAK IS KÖTELEZŐ LESZ AZ ÁKOS-KONCERTEN VALÓ RÉSZVÉTEL.

A kongresszus ideje alatt egyébként nemcsak az Ákos-koncertet, hanem több programot is kötelezővé tettek az egyházi iskolák diákjai számára.  Szent Erzsébet Gimnázium viszont elég furcsán oldották meg a dolgot. Ugyanis míg a 11-12. évfolyamnak csak Ákossal lesz lehetősége találkozni, azzal szemben a 7-8. évfolyamosok a kongresszus zárómiséjén Ferenc pápával találkozhatnak majd. 

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/09/09/akos-koncert-nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszus-iskolasok/