Kiderült, ott lesz-e a Fidesz az ellenzék által összehívott rendkívüli parlamenti ülésen

Nem vesz részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli augusztus 8-i parlamenti ülésen a Fidesz frakciója – válaszolta a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának sajtóosztálya az atv.hu megkeresésére.

A hat ellenzéki párt több politikusának részvételével tartott sajtótájékoztatót hétfőn, ahol a rendkívüli ülés összehívását kezdeményezték. A Fidesz frakciójának távolmaradásával az ülés határozatképtelen lesz. A napirend elfogadásához legalább feles többségre van szükség, amit az ellenzék nem tud biztosítani.

A rendkívüli ülésen így napirend előtti felszólalások hangozhatnak csak el.

Több témát is érintettek volna az ülésen

Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy el kell törölni a katatörvény módodítását, az érintettekkel való egyeztetés után pedig új alternatívát kell kidolgozni, amely januárban lépne életbe.

A Demokratikus Koalíció (DK) részéről Kálmán Olga frakció-szóvivő arról számolt be, hogy pártja határozati javaslatot nyújtott, amiben felszólították a kormány a rezsiemelés visszavonására.

Tordai Bence szerint Magyarországon veszélybe került az élelmiszer-ellátás az aszály és az „elhibázott gazdaságpolitika” miatt. A Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta, hogy a családoknak joguk van az élelmiszer-önrendelkezéshez.

A Párbeszéd határozati javaslatban arra szólítja fel a kormányt, hogy teremtsék meg az élelmiszer-önrendelkezés feltételeit, legyen alacsonyabb áfakulcs az alapvető és a helyben előállított élelmiszereken, valamint vezessék vissza a stratégiai élelmiszer-tartalékot.

Gál József, az LMP szóvivője azt közölte: pártja olyan határozati javaslatot nyújtott be, amelyben egy ötezer forintos, minden közösségi közlekedési járműre érvényes havi bérlet bevezetését kérik.

Az MSZP javaslata lakossági épületszigetelési programról szól, amely tartalmazza a Kádár-kockák, a családi házak, a panelek és a régi társasházak energiahatékonyságának növelését. A szigetelést önerő nélkül biztosítanák a lakóknak.

Lukács László György ismertette a hatodik javaslatot, amely az áfára vonatkozik. A Jobbik javaslata radikális áfacsökkentés az alapvető élelmiszereknél és a gyermekneveléshez szükséges cikkeknél.

A frakcióvezető arra is felszólította a kormányt, hogy a gáz és villany esetében szintén mondjon le az áfabevételekről, valamint a tűzifánál is így járjon el. A párt szociális kártyarendszer bevezetését is kezdeményezi.

A Fidesz hétfőn az ülésre úgy reagált:

a választások után szétesett és egymásnak eső baloldali pártok mostanra szolgaian azt csinálják, amit Gyurcsány Ferenc mond nekik, és neki készítik elő a terepet.

Hozzátették:  ha a baloldalon múlna, a válság már elsöpörte volna Magyarországot, „mert a baloldal háborúba akarja sodorni az országot és a háború árát is teljesen az emberekkel fizettetné meg. A magyar családokat Európában egyedülálló intézkedések védik az árak, az energiaárak drasztikus emelkedésétől”.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/08/03/parlament-parlamenti-ules-fidesz-ellenzek-kata-rezsicsokkentes/