Keszthelyt is eléri a gyorsforgalmi úthálózat

Keszthely is bekapcsolódik a gyorsforgalmi hálózatba, miután megjelent egy ajánlati felhívás a Keszthely gyorsforgalmi elérhetőségét megteremtő projektre – közölte honlapján a Magyar Építők.

Mint írják, Keszthely bekötése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában az M7-es autópályát és Zalaegerszeget összekötő M76-oshoz kapcsolódva épül majd ki, melynek legutóbb a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta között szakasza készült el a Strabag kivitelezésében.

A projektben a 71-es, a 75-ös főutak és a 7348-as út körforgalmi csomópontját turbó körforgalommá építik. A 71-es főút megújul majd a 112+961,5-ös és a 116+108-as kilométerszelvény között.

A beruházásban a Balatoni Bringakör keszthelyi szakaszán is fejlesztik a kerékpárforgalmi létesítményeket. Ennek keretében az önálló kerékpárúti szakaszok burkolatszélességét 3,3 méterre építik ki, a Csóka-kő-patak felett a meglévő híd helyett pedig újat építenek.

(Borítókép: Az M76-os autóút Balatonszentgyörgy-Fenékpuszta közötti elkészült szakasza az átadás napján a Keszthelyhez tartozó Fenékpuszta közelében 2022. március 4-én. Fotó: Varga György / MTI)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/04/12/autopalya-balaton-gyorsforgalmi-ut-keszthely/