Képregény tanulási zavarokkal küzdő gyerekekről

Egy társadalomra jellemző, hogy kiemel bizonyos csoportokat. Azokat például, akik azért tűnnek ki a többiek közül, mert valamiért, valamiben eltérnek az általánostól. Az jó gondolat, hogy a másság elfogadására edukálni illenék mindenkit, akár gyerekkortól, hogy az eltérést ne félelmetesnek éljék meg, hanem hogy felfogják, elfogadják, hogy a világ sokszínű, az emberek pedig eleve mások.

A Vadaskert Alapítvány szakmai hátterének ajánlásával megjelent Az Esernyő Csapat című képregény, amiben tanulási zavarokkal küzdő gyerekek találják meg az utat egymáshoz, magukhoz, társaikhoz.

A képregény a neurodiverzitásra, vagyis az idegrendszeri sokszínűségre hívja fel a figyelmet. Az érintettek – nagyjából minden ötödik ember a világon – gyakran úgy érezhetik, hogy valami nem stimmel velük, ugyanakkor ez a képregény nem ezeknek a zavaroknak a negatív oldaláról, hanem a pozitívumairól szól. A képregény segíthet abban is, hogy az érintettek az önismeret útjára lépve felismerhessék tüneteiket, és ne egy cikkből vagy filmből diagnosztizálják – az esetek többségében tévesen – magukat. Emellett roppant fontos pszichoedukációs célja is van, mégpedig hogy a környezet figyelmét is ráirányítsa egy-egy zavarra. Tudást, értést, megértést kaphat az olvasó, az öt barát története végső soron pedig az elfogadást segíti

– mondja Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus, neuropszichológus, a Vadaskert Alapítvány Igazgatója.

A kezdeményezés több mint fontos, egyenesen szuper, viszont a képregény – olvasói szemmel nézve – hagy némi kivetnivalót maga után.

A történet egy iskolában játszódik, ahová diszlexiával, diszkalkuliával, ADHD-val, diszgráfiával, autizmussal, szorongásos zavarral és Tourette-szindrómával küszködő diákok is járnak. Ezek a gyerekek egy eldugott zugban találnak egymásra. Ott, ahol mernek önmaguk lenni és idővel büszkék lenni másságukra, önmagukra. Együtt összefogva pedig elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy kiálljanak egymásért, nevelve így társaikat és az egész iskolát.

A legnagyobb probléma ezzel a sztorival az, hogy szájbarágós, a tanulságok is nagybetűsek. Olyan mondatokat ad a karakterek szájába, amiket egy gyerek talán sosem mondana. Kicsit olyan ez, mintha a betegségtudatot is erősítené. A problémákat sokszor és hangsúlyosan nevezi meg, ez pedig egy körülbelül tizenhárom évesekből álló társaságban inkább megmosolyogtatónak tűnik, nem pedig felvilágosultnak.

A történetnek talán nem tenne rosszat az, ha minden olyan mondatot kivennénk belőle, ami a betegségről szól, vagy azt taglalja, és az alapsztorit odaadnánk mesekönyvíróknak, akik pszichológusokkal együtt dolgozva rittyentenének belőle egy olyan sztorit, ahol egyszer sem hangzik el az a szó, hogy neurodiverzitás. Cserébe egy tanulási nehézségekkel küszködő kiskamasz is könnyen felismerné magát egy-egy karakterben. Ha pedig ez a mese olyan gyerek kezébe kerülne, akinek nincs problémája, ő is könnyebben érthetné meg társait akkor, ha nem furcsa és idegen szavakat hallana, hanem számára is ismerős és valóságosnak tűnő emberek történetével találkozna.

A cél tehát nemes, csak a célcsoport értelmezhetetlen. A szöveg inkább szól az idősebb korosztálynak, miközben a képregény a fiatalabbak szintjén stagnál.

Az is problémásnak tűnik, hogy a tanulási nehézségekkel küszködő gyerekek a jó karakterek, a többiek meg a negatívok, akik kitaszítják őket – a végén persze megtérnek. Egy mese akkor tud tanítani, ha a valóságot mutatja be, még akkor is, ha sarkítva és az élekre ráerősítve teszi ezt. Nincs szükség arra, hogy három képkockánként beleerőszakoljanak valamiféle életigazságot.

Ez a sztori azonban megmaradt az alapötletnél, ami ugyanakkor valószínűleg megállja a helyét, ha tudományos szemmel vizsgáljuk. A Vadaskert szakmai háttere is garantálta a képregény szakmaiságát, de meseként, képregényként sajnos gyönge. A gyerekek szájba rágás nélkül is megértik a lényeget, leszűrik a tanulságot.

Egy gyereknek ez sosem lesz az a mese, amit rendszeresen olvas; nem az a képregény, amit szívből pörget.

Viszont a kezdeményezés nem rossz. Előremutató, hogy ilyen mese már magyarul is kapható, a képregény pedig pont az a műfaj lehet, ami a tanulási rendellenességekkel küzdőket le tudja kötni. Jelen formájában Az Esernyő Csapat némi finomításra szorulna, de már jelen formájában is több mint a semmi.

Az eredetileg angol kiadású képregényt az ADHD Foundation és a Dekko Comics készítette, a magyar kiadás szakmaiságát a Vadaskert szakmai háttere garantálja, a képregényt a Geobook adja ki.

(Borítókép: Egy férfi nézelődik egy képregényboltban 2017. szeptember 10-én. Fotó: HARRISON Xinhua / Eyevine / Nortfoto)

Forrás: https://index.hu/kultur/2021/07/26/kepregeny-tanulasi-zavarokkal-kuzdo-gyerekeknek/