Kémbotrány: Dobrev Klára levelét megírta

Levélben fordultam az Európai Unió vezetőihez: a Tanács, a Bizottság és a Parlament elnökéhez – írja Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője és miniszterelnök-jelöltje a Facebook-oldalán.

A miniszterelnök-jelölt indítványozta, hogy ellenőrizzék, hogy kinek van feltelepítve mobileszközére a Pegasus, és ha találnak ilyet, vizsgálják ki, ki telepítette fel azokat és milyen célból. Hozzáteszi: egy erős Európa meg tudja védeni a polgárait, akár azok saját korrupt, diktatórikus kormányával szemben is. Erről szól az Orbáni korrupció elleni fellépés, hogy a támogatások végül a magyar emberekhez kerüljenek.

Most is szükségünk van erős Európára. Meg kell védeni a magyar embereket az Orbáni önkénytől. Attól a politikától, amit eddig csak fehérorosz, vagy afrikai diktatúrákban láttunk. Ezért azt is szorgalmaztam, hogy tárgyalják meg az Pegasus-ügyet, és annak összefüggéseit a magyarországi jogállamisággal. Véget vetünk a pávatáncnak, az európai értékek teljes felrúgásának 

– írja a politikus.

Mint megírtuk, több ismert magyar, ellenzéki közéleti személyiséget is megfigyeltek egy NSO nevű izraeli cég mobiltelefonok feltörésére és lehallgatására kifejlesztett kémprogramjával. A Pegasus művésznevű kémprogrammal távolról, észrevétlenül lehet behatolni a kiválasztott iPhone-okba vagy Androidon futó eszközökbe egy olyan kiskapun keresztül, amelyről a gyártók és a mobiltelefonok szoftvereinek a fejlesztői sem tudnak.

Több mint 300 magyarországi célszemélyről írt a Direkt36, akiket megfigyelhettek. Szerepel közöttük 

  • egy ellenzéki városvezető, Gémesi György gödöllői polgármester,
  • négy újságíró, köztük a Direkt36 két munkatársa,
  • Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke és kilenc másik magyar ügyvéd,
  • egy fotós, aki együtt dolgozott egy amerikai újságíróval a Kreml-közeli orosz pénzintézet, a Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székhelyéről szóló cikken,
  • a milliárdos vállalkozó, Varga Zoltán, a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosa,
  • Chikán Attila közgazdászprofesszor, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, aki Varga Zoltán vendége volt egy 2018-as vacsorán,
  • a G-napig Orbán Viktor fő szövetségesének számító Simicska Lajos egykori Fidesz-pénztárnok fia,
  • valamint a CEU egykori diákja, Adrien Beauduin, akit egy 2018-as kormányellenes tüntetésen vettek őrizetbe.

Forrás: http://index.hu/belfold/2021/07/20/dobrev-klara-demokratikus-koalicio-nso-pegasus-megfigyeles-lehallgatas-europai-unio/