Kedvező adóváltozásokról döntött a kormány

A rendeletek a Magyar Közlöny kedd esti számában olvashatóak. A Pénzügyminisztérium szerint egyrészt csökken az egyszerűsített közteherviselés hozzájárulás (ekho) mértéke 13 százalékponttal, szeptembertől ugyanis megszűnik az úgynevezett kifizetői ekho.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szeptember 1-jétől csak 15 százalék lesz a fizetendő ekho mértéke. Ezért az íróknak, az újságíróknak, az előadóknak, a művészeknek, valamint az előadásokban segédkező szakmák képviselőinek (például hangmérnökök, díszletezők, statiszták, sminkesek, jelmezkészítők) megéri majd az ekhót választani. Tavaly még mintegy 41 ezren ekhóztak, de szeptembertől ez a szám jelentősen megnőhet – közölte a Pénzügyminisztérium.

Ezen kívül arról is beszámoltak, hogy a háborús gazdasági helyzet miatt a cégek adófizetését is egyszerűsíti a kormány azáltal, hogy a társasági adót nemcsak forintban, hanem dollárban vagy euróban is megfizethetik. A cégeknek ezzel csak annyi a teendője, hogy előzetesen bejelenti az adóhivatalnak.

Ha ezt az adófizetési módot választja az adott cég, akkor az erről szóló űrlapot az adóév első napját megelőző hónap első napjáig nyújthatja be. A magyar társasági adó Európában a legalacsonyabb (9 százalék), amely jelentősen hozzájárult eddig is a magyar gazdaság  növekedéséhez és jelenleg is hozzájárul a gazdaság védelméhez – jegyezte meg a minisztérium.

A katásoknál két könnyítés jön 

A minisztérium közleményében arra is kitértek, hogy akik kiesnek a kata-adózásból, azoknak számos kedvező adózási mód áll a rendelkezésére. Hozzátették: 

Az egyéni vállalkozóknak az átalányadózás, a cégeknek a kisvállalati adó lehet alternatíva.

A rendelet két könnyítést eszközöl a katások esetén. Egyrészt eltörli a könyvvizsgálati kötelezettséget a katás cégek esetében, ami azért fontos, mert a közkereseti társaságok, a betéti társaságok, az egyéni cégek és az ügyvédi irodák a kata megszűnésével átkerülnek a számviteli törvény hatálya alá. Az érintettek most mentesülnek a nyitómérlegük könyvvizsgáltatási kötelezettsége alól, ezzel könnyebbé válik az adminisztráció és a könyvvizsgálat költségét is megspórolhatják.

A másik könnyítés a katás cégek korlátlanul felelős tagját, jellemzően a betéti társaságok beltagját érinti. A katás cégnek nem kell megvárni a cég egyszerűsített végelszámolással történő megszüntetését, mert már az egyszerűsített végelszámolás bejelentésének a napjától nyilvántartásba lehet venni egyéni vállalkozóként a korlátlanul felelős tagot (beltagot). Így a katás betéti társaság beltagja akár már a rendelet kihirdetését követően átalányadózó egyéni vállalkozó lehet.

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2022/08/09/penzugyminiszterium-kozlemeny-adozas-kata-ekho/