Kásler Miklós: Összeült az operatív törzs, túl lehetünk a csúcson

„Jó esélyünk van arra, hogy most a napokban már elértük a csúcsot, a tetőzést, vagy a közeli napokba el fogjuk érni” – írta bejegyzésében a miniszter az omikron-hullámról (ez egyébként már néhány napja is felvetődött). 

Bár a kamerák elől visszavonultak, az operatív törzs továbbra is ülésezik. Igaz, hogy pontosan miről beszélnek, azt egyhamar nem tudjuk meg, ugyanis az üléseken elhangzottakat – mint nemrég kiderült – tíz évre titkosítják.

A járványvédelmi szerv a pandémia kezdete óta – tavaly november 25-ig bezárólag – összesen 159-szer ült össze. Legutóbb a kormány az ő hatáskörükbe utalta egy rendelettel annak meghatározását is, hogy a sajtó részéről kiket és hogyan engedhetnek be a kórházakba.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/15/kasler-miklos-osszeult-az-operativ-torzs-tul-lehetunk-a-csucson/