Kapacitáshiány miatt nem mindenki repülhet

Az intézkedés a londoni repülőtérről induló rövid távú járatait érinti augusztus 8-ig a legnagyobb forgalmú brit repülőtéren fennálló kapacitáshiány miatt – írta meg az MTI.

A felfüggesztés nagy-britanniai és európai úti célokat is érint. A társaság közlése szerint a jegykiadás leállításától függetlenül korábban megvásárolt jegyeiket az utasok szükség esetén át tudják foglalni.  

Csak százezren utazhatnak naponta

A Heathrow repülőtér arra kérte a légitársaságokat, hogy a tumultus csökkentése érdekében korlátozzák a nyár folyamán eladott jegyeik számát. A Heathrow-ról jelenleg naponta legfeljebb százezer utas indulhat el, a légikikötő ezzel a július közepén ősz elejéig bevezetett felső korláttal igyekszik csökkenteni a kígyózó sorokat, a csomagszállítás késedelmeit és a járattörléseket. Múlt héten a repülőtér azt jelezte, hogy a százezres korlátozásnak köszönhetően a járatok pontosabban közlekednek és a csomagszállítás is hatékonyabbá vált.

Nagy-Britanniában és Európa-szerte gondot okoz a repülőtereknek és a légitársaságoknak, hogy pótolják a koronavírus-járvány alatti leállás után előállt munkaerőhiányt, emiatt sok helyen fennakadások vannak a check-in-pultoknál és a csomagszállításban.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/08/02/kapacitashiany-miatt-nem-mindenki-repulhet/