Kamuoldalon ígérnek óriási befektetést Orbán Viktor ajánlásával

Az oldalon olyan interjúra hivatkoznak, amelyben az áll, hogy Orbán Viktor kormányfő bejelentette, hogy egy kriptopénz-kereskedelmi platform elindításában vett részt, amely a középosztálybeli családok extra jövedelemhez jutását segíti.

Más kormányok ezt „óriási pénzügyi eredménynek” nevezték, és ugyanezt tervezik. Teljesen el vagyunk ragadtatva attól a sikertől, amit az indulás óta elértünk. Már több száz magyar család engedhetett meg magának új otthont és autót a mi erőfeszítéseinknek köszönhetően – mondta Orbán Viktor Tokár Tamásnak

– idézi az álcikket a Blikk.

A lapnak megszólaló informatikai biztonsági szakértő szerint régebben is volt arra példa, hogy celebek, ismert emberek nevével ajánlgattak kitűnő, soha nem látott pénzkereseti lehetőséget az internetes átverésre létrehozott oldalak.

Elképzelhető, hogy most az a szja- és nyugdíj-visszatérítések során a lakossághoz került többletpénzforrást próbálják meglovagolni, és árasztják el a YouTube-ot fizetett hirdetésekkel a csalók, gondolván, hogy a visszatérítéshez jutott emberek a plusz pénzüket megpróbálják jól jövedelmező befektetések révén megforgatni

– fejtette ki a szakember. Elmondása szerint az ilyen weboldalakon biztonsági ellenőrzés nélkül lehet „számlát nyitni”.

A kamuszámlánk megnyitása után feljön pénzfeltöltési lehetőségként a bankkártyával fizetés, ami vagy csak pusztán a kártyaadataink ellopását szolgálja, vagy pedig valóban történik egy bank által jóváhagyott tranzakció, mivel az ügyfél abban a hitben végez egy internetes vásárlást, hogy ő most „befektet”

– tette hozzá. A szakember azt mondta, hogy a csalók jellemzően egy időprésbe kényszerítik az embereket, miszerint, aki most elmulasztja ezt a nagy lehetőséget, az később bánhatja, hogy lemaradt róla.

A kriptovaluta-befektetési lehetőséget kínáló csalók Hódi Pamela, Pataky Attila és az OTP elnök-vezérigazgató, Csányi Sándor nevével is visszaéltek. Az OTP Bank kedden kiadott közleményében leszögezték: Csányi Sándor soha, semmilyen médiumnak nem nyilatkozott kriptovalutás pénzkereseti lehetőségről, és minden ilyen közléstől a leghatározottabban elhatárolódik. Az ügyben Csányi Sándor feljelentést tett a rendőrségen.

(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/18/csalas-kamu-atveres-kripto-befektetes-orban-viktor-csanyi-sandor-hodi-pamela/