Johnson: 1945 óta nem látott háború készül Ukrajnában

Joe Biden amerikai elnök február 20-ra, vasárnapra hívja össze az amerikai Nemzetbiztonsági Tanácsot (NSC) az ukrajnai helyzet miatt – írja Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője szombaton kiadott közleményében.

Az elnök összehívja a Nemzetbiztonsági Tanács ülését az ukrajnai helyzetről

– közölte. A szóvivő megjegyezte, hogy „Biden továbbra is figyelemmel kíséri a változó ukrajnai helyzetet, és nemzetbiztonsági csapata rendszeresen beszámol neki a fejleményekről”. Az elnök nemzetbiztonsági szakértői megerősítették, hogy Oroszország bármelyik pillanatban támadást indíthat Ukrajna ellen – állítja a Fehér Ház szóvivője.

A dokumentum megjegyzi, hogy szombaton Bident is tájékoztatták azoknak a találkozóknak az eredményeiről, amelyeket Kamala Harris alelnök a müncheni biztonsági konferencia keretein belül tartott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, az Európai Bizottság tagjaival, valamint a balti országok vezetőivel.

Boris Johnson: 1945 óta nem látott háború készül Ukrajnában

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Oroszország olyan méretű háborút tervezhet Ukrajnában, amilyenre Európában 1945 óta nem volt példa – számolt be az MTI.

A BBC brit közszolgálati televízió vasárnap délelőtti politikai magazinműsorában elmondta, hogy továbbra is küszöbönálló veszélynek tekinthető az Ukrajna elleni orosz invázió, „és ezen nincs mit szépíteni”. Hozzátette: ezeknek a terveknek a végrehajtása bizonyos értelemben már meg is kezdődött.

Boris Johnson kijelentette: a nyugati szövetségesek olyan terveket látnak, amelyek alapján az ukrajnai orosz katonai beavatkozás az európai területen 1945 óta megvívott legnagyobb háborúnak is bizonyulhat.

A brit miniszterelnök szerint a hírszerzési adatokból olyan tervekre lehet következtetni, amelyek alapján az orosz invázió nemcsak keletről, hanem északról és Belaruszból is megindulna, és a hadműveletek részét képezné az ukrán főváros, Kijev bekerítése is. Boris Johnson szerint ezekről a hírszerzési információkról Joe Biden amerikai elnök számolt be a többi nyugati vezetőnek.

A brit miniszterelnök szerint tudatában kell lenni annak, hogy mindez mekkora veszteségeket okozhat emberéletekben, ukrán és orosz fiatalok körében egyaránt.

Boris Johnson a szombaton tartott müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) is részt vett, melyen kijelentette, hogy attól fél, még egy esetleges „villámháború” után is a megtorlás, a bosszú és a felkelések hosszú, rettenetes időszaka következne.

Nem lehet teljesen tudni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mire készül, de az előjelek komorak

– tette hozzá Boris Johnson.

A szombaton tartott Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC) részt vett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is.

Forrás: http://index.hu/kulfold/2022/02/20/ukrajna-oroszorszag-nagy-britannia-boris-johnson-vlagyimir-putyin-volodimir-zelenszkij-joe-biden-usa-haboru-szakadarok/