Jobb jegyet ígért a beoltott diákoknak egy tanár Tamásiban

Panaszt emeltek a szülők egy biológiatanár ellen Tamásiban, mert szét akarta ültetni a koronavírus elleni oltást már megkapó és a beoltatlan diákokat. A Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola pedagógusa a védőoltásban nem részesült diákokra megjegyzéseket is tett – számolt be a Blikk

A lap arról ír, hogy az iskola biológiatanára közölte diákjaival, hogy az óráin külön kell ülniük a beoltott és beoltatlan tanulóknak, sőt utóbbiaknak „a hátsó padokban van a helyük, nehogy leköhögjék a többieket”. 

Egy neve elhallgatását kérő szülő azt is elmondta. hogy a tanár folyamatosan megjegyzésekkel illette a nem beoltott nebulókat, majd később azt is közölte az osztállyal: 

az oltási igazolvánnyal rendelkezőnek egy érdemjeggyel jobbat ad. 

A szülők egy része emiatt bepanaszolta az oktatót, a Blikk pedig megkereste az általános iskola igazgatóját a történtekkel kapcsolatban, aki a helyzet rendeződéséről számolt be.

Az intézmény vezetője hozzátette: a biológiatanár belátta, hogy az általa mondottak félreértésre adhatnak okot vagy sokak nemtetszését is kiválthatja, ezért ígérete szerint tisztázza a tanulókkal a kialakult helyzetet. 

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára korábban azt közölte, hogy 185 ezer diák élt az oltás lehetőségével a nyáron 

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/09/07/koronavirus-tamasi-vedooltas-altalanos-iskola/