Javíthat az üzemanyagpiac helyzetén, ha az EU elfogadja Orbán Viktor javaslatát

Mindenképpen lehet arra számítani, hogy az uniós döntéshozók legalább erre az évre hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkenjen vagy legyen nulla az üzemanyagok bioadalékokkal történő kötelező adagolása, és az is elképzelhető, hogy e téren bizonyos mozgásteret adnak a tagállamoknak – mondta a Világgazdaságnak Grád Ottó.

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára kiemelte: Csehország már lépett az adalékolás idei csökkentése érdekében, vagyis már van a kormányfő által felvetett intézkedésre uniós példa. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a bioösszetevő literenként mindössze néhány forinttal drágább az üzemanyag kőolajalapú részénél, és az adalékolás aránya is szerény.

A lap információi szerint egy liter benzin vagy gázolaj árából 20-30 forint a bioanyag.

Mindez azt jelenti, hogy bár az intézkedés valamennyit segítene, az igazi megoldást nem ez jelentené. Grád Ottó hangsúlyozta, hogy a döntés ugyanakkor annál nagyobb érvágás lenne a bioetanol-gyártóknak.

A bioetanol-gyártók mosolya nem lenne őszinte

– fogalmazott a MÁSZ főtitkára.

Ahogy arról szintén írtunk, a miniszterelnöknek nem ez volt az egyetlen javaslata a magas energiaárak csökkentésére, Orbán Viktor emellett a fosszilis energiahordozókra vonatkozó ETS-rendszer, valamint annak a rendszernek az ideiglenes felfüggesztését javasolta, amely összekapcsolja a villamosenergia és a gáz árát.

(Borítókép: Orbán Viktor 2022. április 6-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Forrás: http://index.hu/gazdasag/2022/04/12/energiaarak-biouzemanyag-europai-unios-orban-viktor/