Jakab Péter versben mondta el a Pegasus-botrányt

A Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje legújabb posztjában ismét reagált a Pegasus-botrányra. Mint ismeretes a Direkt36 és a Telex vasárnap tette közzé írását arról, hogy több ismert magyar ellenzéki, közéleti személyiséget is megfigyelhettek egy NSO nevű izraeli cég mobiltelefonok feltörésére és lehallgatására kifejlesztett kémprogramjával.

Jakab Péter ezúttal József Attila: Levegőt című verséből idéz: 

Számon tarthatják, mit telefonoztam

s mikor, miért, kinek.

Aktákba irják, miről álmodoztam

s azt is, ki érti meg.

És nem sejthetem, mikor lesz elég ok

előkotorni azt a kartotékot,

mely jogom sérti meg.

Korábban a Jobbik miniszterelnök-jelöltjetöbb kérdést is feltett a botránnyal kapcsolatban:

Milyen eszközöket akar még bevetni ez az aljas és gyáva rezsim, hogy védje magát? Hány kormánykritikus ember telefonját törték fel eddig, és hányat akarnak még? Az újságírók, az üzletemberek, a politikusok után a ti telefonjaitokba is bele fognak mászni a kémprogramjaikkal?

A baloldali ellenzék a vasárnapi riport megjelenése óta egyöntetűen diktatúráról, aljas és gyáva rezsimről beszél a Pegasus-ügy apropóján.

Forrás: http://index.hu/belfold/2021/07/20/jakab-peter-versben-mondta-el-a-pegasus-botranyt/