Itt vannak az első eredmények: kétharmados fölénnyel vezet a Fidesz

Cikkünk frissül…

Vasárnap reggel 6 órakor nyitották az urnákat, majd kétóránként közölte a részvételi adatokat a Nemzeti Választási Iroda egészen 19 óráig, amíg a szavazókörök bezártak. A részvételi adatok alakulását ebben a cikkünkben foglaltuk össze. Napközben több választási csalásról is érkezett bejelentés, ezeket itt gyűjtöttük össze. Elemzőket is kérdeztünk egész nap a részvételi adatokról, ide kattintva olvashatja az ő véleményüket.

Végső eredmény majd csak április 22-én lesz

A mai országgyűlési választáson 199 képviselőt szavazunk be a parlamentbe, közülük 106-an egyéni jelöltként, míg 93 fő listáról jut be az országgyűlésbe. Ahhoz, hogy egy párt bejusson a parlamentbe, az érvényesen leadott szavazatok legalább öt százalékát kell megszereznie, különben fizetheti vissza az államnak a kampányra kapott központi támogatást.

MIVEL IDÉN HATPÁRTI SZÖVETSÉG VAN, AZ ELLENZÉK SZÁMÁRA AZ ÉRVÉNYESSÉGI KÜSZÖB 15 SZÁZALÉK.

Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. A szavazatok, amelyek nem számítanak bele az egyéni mandátumszerzésbe, töredékszavazatnak minősülnek, ezeket az országos pártlistás mandátumok kiosztásánál veszik figyelembe.

Töredékszavazatnak minősül a vesztes jelöltek összes szavazata, valamint a győztes jelölt minden olyan szavazata is, amely már nem volt szükséges a mandátum megszerzéséhez, vagyis a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám.

Az országos listáról kiadható mandátumoknál figyelembe veszik az egyéni választókerületi töredékszavazatokat, valamint a pártlistára leadott voksokat.

A választás estéjén, éjszakáján az NVI várhatóan közli az előzetes eredményeket, ám a végső, hivatalos eredményre ezúttal is várni kell. A végeredményt a külföldön leadott szavazatokat tartalmazó urnák hazaszállítása és a levélben leadott szavazatok megszámlálása után állapítják meg. Az egyéni választókerületek eredményét legkésőbb április 9-én, a választás országos eredményét pedig legkésőbb április 22-én hirdetik ki.

Az Alaptörvény szerint az új országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök hívja össze a választást követő harminc napon belüli időpontra. Vagyis az új országgyűlésnek legkésőbb május 3-ig kell megalakulnia.

ITT olvashatja az Index választási mellékletét friss adatokkal, hírekkel, interaktív térképpel kiegészítve. Kövesse velünk percről percre az április 3-i országgyűlési választásokat!

(Borítókép: szavazatszámlálás a Váci utcai Általános Iskolában. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/04/03/orszaggyulesi-valasztasok-nepszavazas-eredmenyek-reszadatok/