Itt az új „szenzáció”: jamaicai DJ óriás-műlesiklásban – videó!

Érdekesség, hogy a jamaicai apától és brit anyától Angliában született Benjamin Alexander 33 évesen vette a fejébe, hogy szép dolog a DJ-karrier, de úgy megtetszett neki elsőre ez a síelés nevű sportág, hogy ő bizony olimpikon lesz, és ez most 38 évesen sikerült neki, jamaicai színekben.

A teljesítménye azért jócskán elmaradt a legjobbaktól, a 46 célba érő közül csontutolsóként, 1:37.94-es idővel zárt – persze, ha úgy nézzük, ezzel is megelőzte azokat, akik végül be sem tudták fejezni a két csúszásukat.

A számot egyébként a svájci Marco Odermatt nyerte meg, a magyar Kékesi Márton taktikus csúszásokkal a 34. helyen zárt. 

Liu Shaoang olimpiai aranyáról már számos anyagban beszámoltunk, a női váltóban a papírformának megfelelően a világ- és Európa-bajnok hollandok diadalmaskodtak. Az aranyérmesek a dobogó tetején az égre nézve és mutatva emlékeztek meg a 2020 júliusában elhunyt világbajnok Lara van Ruijvenről, aki Pjongcsangban még tagja volt a bronzérmes stafétának.

Sílövészetben a norvég Marte Olsbu Röiseland a harmadik, a francia Quentin Fillon Maillet pedig második aranyérmét gyűjtötte be Pekingben az üldözéses verseny megnyerésével.

A sífutók férfi váltóversenyében ugyanúgy az oroszok diadalmaskodtak nagy fölénnyel, ahogy egy nappal korábban a nőknél is. A gyorskorcsolyázóknál női 500 méteren az amerikai Erin Jackson diadalmaskodott.

PEKING 2022

FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS

1. Marco Odermatt (svájci) 2:09.35 (1. futam: 1:02.93 p, 2. futam: 1:06.42)

2. Zan Kranjec (szlovén) 2:09.54 (1:03.71, 1:05.83)

3. Mathieu Faivre (francia) 2:10.69 (1:03.01, 1:07.68)

…34. Kékesi Márton 2:33.54 (1:14.47, 1:19.07)

RÖVIDPÁLYÁS GYORKORCSOLYA

FÉRFI 500 MÉTER

1. Liu Shaoang (magyar) 40.33

2. Konsztantyin Ivlijev (orosz csapat) 40.45

3. Steven Dubois (kanadai) 40.68

4. Abzal Azgalijev (kazah) 40.88

Pietro Sighel nem fejezte be

NŐI 3000 MÉTERES VÁLTÓ

1. Hollandia (Suzanne Schulting, Selma Poutsma, Xandra Velzeboer, Yara van Kerkhof, Rianna de Vries) 4:03.409 perc

2. Dél-Korea (Szeo Vi Min, Csoj Min Dzson, Kim A Lang, Li Ju Bin, Park Dzsi Jun) 4:03.627

3. Kína (Han Jü-tung, Csü Csun-jü, Csang Csu-tung, Fan Ko-hszin, Csang Jü-ting) 4:03.863

SÍLÖVÉSZET

FÉRFI ÜLDÖZÉSES 12,5 KM

1. Quentin Fillon Maillet (Franciaország) 39:07.5 perc (0 lövőhiba)

2. Tarjei Bö (Norvégia) 28.6 másodperc hátrány (1)

3. Eduard Latipov (Orosz Olimpiai Bizottság) 35.3 (1)

NŐI ÜLDÖZÉSES 10 KM

1. Marte Olsbu Röiseland (Norvégia) 34:46.9 perc (1 lövőhiba)

2. Elvira Öberg (Svédország) 1:36.5 perc hátrány (3)

3. Tiril Eckhoff (Norvégia) 1:48.7 p h. (3)

4×10 KM-ES FÉRFI VÁLTÓ

1. Orosz Olimpiai Bizottság (Alekszej Cservotkin, Alekszandr Bolsunov, Gyenyisz Szpicov, Szergej Usztjugov) 1:54:50.7 óra

2. Norvégia (Emil Iversen, Paal Golberg, Hans Christer Holund, Johannes Hösflot Klaebo) 1:07.2 perc hátrány

3. Franciaország (Richard Jouve, Hugo Lapalus, Clément Parisse, Maurice Manificat) 1:16.4

GYORSKORCSOLYA

NŐI 500 MÉTER

1. Erin Jackson (Egyesült Államok) 37.04 másodperc

2. Takagi Miho (Japán) 37.12

3. Anzselika Golikova (Orosz Olimpiai Bizottság) 37.21

Háromgólos hátrányból fordított, csoportelső a finn hokiválogatott

A finn jégkorong-válogatott háromgólos hátrányból fordítva, hosszabbítás után 4–3-ra legyőzte a svéd csapatot vasárnap a pekingi olimpia férfi jégkorongtornájának harmadik fordulójában, így a C csoport első helyén végzett.

A kvartett első helyéről döntő találkozón a gól nélküli nyitóharmad után a finnek háromgólos hátrányba kerültek, a harmadik húsz percben viszont egyenlítettek. A ráadásban a világbajnok Harri Pesonen találata döntött, így a finn csapat ünnepelhetett.

A férfi tornán a három négycsapatos csoport győztese, valamint a legjobb második rögtön a negyeddöntőbe jut, a többi válogatottat párba sorolják és egymással játszanak a nyolc közé kerülésért.

FÉRFI JÉGKORONG

C CSOPORT, 3. FORDULÓ

Finnország–Svédország 4–3 (0–0, 0–3, 3–0, 1–0) – hosszabbítás után

Szlovákia–Lettország 5–2 (1–1, 2–0, 2–1)

A csoport végeredménye: 1. Finnország 8 pont, 2. Svédország 7, 3. Szlovákia 3, 4. Lettország 0

A CSOPORT

Kanada-Kína 5–0

Egyesült Államok–Németország 3–2

A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 9, 2. Kanada 6, 3. Németország 3, 4. Kanada 0

(Index/MTI)

(Borítókép: Joe KLAMAR / AFP)

Forrás: https://index.hu/sport/2022/peking/2022/02/13/itt-az-uj-szenzacio-jamaicai-dj-orias-mulesiklasban—video-/