Illegális gyorsulási verseny volt Győrben

Korábban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a megyeszékhelyen, a Tibormajori úton több alkalommal is illegális gyorsulási versenyt tartottak ismeretlenek – adta hírül a rendőrség.

A lakossági jelzésekre reagálva a Győri Rendőrkapitányság visszatérő ellenőrzéseket szervezett a helyszínen és annak közelében. A járőrök szolgálatuk alatt Győrszentiván felől közelítették meg a környéket 2022. február 13-án 0.32-kor, amikor felfigyeltek arra, hogy több személyautó, valamint mellette emberek várakoznak az út melletti füves részen.  A rendőrök látták, hogy két gépkocsi egymás mellett, a menetirányuk szerinti jobb és bal oldali forgalmi sávban álltak az úttesten, a 813-as számú főút irányában. 

A két jármű között, a szaggatott vonal útburkolati jelén egy ismeretlen személy állt, aki karlendítéssel „startjelzést” adott a járművezetőknek az indulásra.

A sofőrök elindultak és egymás mellett, folyamatosan gyorsuló sebességgel haladtak. 

A járőrök akkor megkülönböztető jelzést használva követték a gyorsulási versenyben résztvevő kocsikat, majd a bal oldali sávban haladót megállították és intézkedtek a vezetőjével szemben.

A sofőr – egy húszéves helybéli fiatal – a helyszínen elismerte a cselekményét. Az egyenruhások közölték vele, hogy egyértelműen veszélyeztette a vele szemből érkező ismeretlen hatósági jelzésű gépkocsi vezetőjének, valamint a jobb oldali forgalmi sávban haladó járműben utazó ismeretlen személynek az életét és testi épségét. A Győri Rendőrkapitányságon a fiatalemberrel szemben közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt büntetőeljárást indítanak.

(police.hu)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/14/gyor-illegalis-gyorsulasi-verseny-rendorseg-akcio-intezkedes-forgalommal-szembe/