Idegőrlő szétlövés után alakult ki a férfi jégkorongtorna fináléja

Elsőként a finn válogatott jutott be a pekingi olimpia férfi jégkorongtornájának vasárnapi döntőjébe, miután a pénteki elődöntőben 2-0-ra legyőzte a szlovák csapatot. 

A Nemzeti Fedett Stadionban negyedház, 5000 néző előtt rendezték az összecsapást. A finnek eddig remekül játszottak, míg a szlovákok a rossz rajt – éppen a finnek elleni múlt csütörtöki 6–2-es vereség – után fokozatosan pörögtek fel. A kieséses szakaszban előbb a négy évvel ezelőtti ezüstérmes németeket, majd a csoportkör alapján készített összesített tabella első helyére került amerikaiakat búcsúztatták drámai körülmények között, a hajrában egyenlítve, majd a végén büntetőlövésekkel.

Az első harmad kiegyenlített csatát hozott, de a finnek szereztek vezetést, miután a 16. percben Sakari Manninen gyűjtötte be a kipattanót, és Patrik Rybar lábvédője alatt a kapuba lőtt.

A folytatásban is fegyelmezett finn játék volt jellemző, az északiak egész összecsapáson nem kaptak kiállítást. A hajrában kockáztatott a szlovák együttes, de lehozott kapusa mellett újabb gólt kapott, a vége 2–0. 

 A nap másik elődöntőjén Svédország találkozott az Orosz Csapattal. Előzetesen szinte lehetetlen volt megjósolni a végkimenetelt, a fogadóirodák is fej-fej melletti szorzókat kínáltak mindkét együttes sikerére. 

A mérkőzés első gólja a második harmad első percében született, ekkor az Orosz Csapat szerzett vezetést. Az oroszok előnye egészen a harmadik negyed elejéig kitartott, a 47. percben Anton Lander góljával egyenlítettek a skandinávok. A rendes játékidő döntetlen állással végződött, így következhetett a ráadás tíz perc játékidő. 

A hosszabbításban sem bírtak egymással a felek, így 

szétlövésben, nyolc pár után született döntés, az idegek harcát az oroszok bírták jobban, az Orosz Csapat léphet pályára a vasárnapi fináléban. 

A pekingi olimpia férfi jégkorongtornájának döntőjét vasárnap rendezik Finnország és az Orosz Csapat között. 

Végeredmény: 

Finnország–Szlovákia 2–0, Svédország–Orosz Csapat 1–1 (szétlövésben 3–4)

(via MTI/Index)

Forrás: https://index.hu/sport/2022/peking/2022/02/18/idegorlo-szetloves-utan-alakult-ki-a-ferfi-jegkorong-torna-finaleja/