Húsklopfolóval verte meg a főbérlőjét, két év börtönre ítélték

Novemberben egy debreceni férfit azért keresett fel a főbérlője, hogy átvegye tőle a bérleti díjat. A bérlő őt gyanúsította a lakásban tárolt készpénzének ellopásával, ezt azonban nem közölte vele. A nő gyanútlanul társalgott vele, amikor a férfi minden előzetes felhívás vagy kérdőre vonás nélkül egy húsklopfolóval rátámadt, és annak tompa részével többször is megütötte a fejét. Az asszony az ütések erejétől a padlóra zuhant. Támadója ezután a felsőtestét rugdosta, majd egy ruhafogas márványkorongból készült talprészével több alkalommal közepes erővel a felsőtestén megütötte.

A vádlott csak ezután hagyott fel a bántalmazással és közölte az indokát. Felszólította a sértettet, hogy a lakásból eltűnt készpénzt adja vissza, mivel meggyőződése szerint csak ő lehetett a tolvaj. Megfenyegette azzal is, hogy amennyiben szólni mer a rendőrségnek, „kinyírja a családját”. Ráparancsolt, hogy a korábbi bérlők nevét és személyes adatait közölje vele, hogy visszaszerezhesse a pénzt. A rémült asszony ígéretet tett erre, azonban miután elhagyta a lakást, késedelem nélkül értesítette a rendőrséget – olvasható az ügyészség közleményében. 

A lakástulajdonos a durva bántalmazás következtében sorozat bordatörést, fejének, arcának repesztett sérüléseit, valamint a mellkasán zúzódást szenvedett. A mellüreg megnyílásával életveszélyes sérülés kialakulásának reális esélye is fennállt.

Két év börtönre ítélték, az ítélet nem jogerős

A Debreceni Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette miatt 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit, aki 2018. nyarán a megyeszékhelyen bérelt lakást a sértettől.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a büntetés és a mellékbüntetés jelentős súlyosítását indítványozta, mivel álláspontja szerint a törvényszék ítélete a büntetés céljainak nem felel meg, az igen enyhe büntetés sem az egyéni, sem az általános megelőzésre nem alkalmas. A vádlott indokolatlanul, kirívóan durva módon, testszerte, kitartó szándékkal bántalmazta a sértettet. A bűncselekmények elkövetését csak részben ismerte be.

Védőjével együtt felmentés, másodlagosan a bűncselekmény téves minősítése, illetve a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. A fellebbezésekről a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla határoz.

Forrás: http://index.hu/belfold/2022/02/19/alberlo-tamadas-itelet-birosag-ugyeszseg-husklopfolo/