Homofób törvény miatt nem jelenik meg a Sims 4 új kiegészítője az oroszoknál

Lassan nyolc évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében adta ki az Electronic Arts a Sims 4-et. A játéksorozatot senkinek sem kell bemutatni, egy interaktív babaházról van szó, ahol az általunk irányított karakterek sorsát egyengethetjük, hogy mit csinálnak a szabadidejükben, egyáltalán kivel töltik azt, és rajtunk múlik, hogy megérik-e az öregkort.

A Maxis által fejlesztett társadalmi szimulátor legutóbbi részéhez számos frissítés érkezett már, de kevés okozott közülük akkora botrányt, mint a My Wedding Stories címre hallgató DLC-pakk. Ennek előzetese arról rántotta le a leplet, hogy akár egynemű pároknak is szervezhetünk esküvőt benne, az alábbi képsorokon két nő szerelmének beteljesülése látható.

Oroszországban 2014 óta van érvényben a homofób törvény, amely szerint 18 éven aluliak számára nem lehet olyan szórakoztatóipari terméket bemutatni, amely normálisnak tüntetné fel a meleg emberek életmódját. Emiatt a Sims 4-et sem vehetik meg az országban kiskorúak, a videójáték pedig egyenesen „meleg propagandának” lett bélyegezve.

A My Wedding Stories február 17-én jelenik meg, melyben vadonatúj, kultúránként eltérő ceremóniák, eljegyzési partik és esküvői próbavacsorák lesznek tarthatóak, mindezek mellett pedig új ruhák, és dekorációs lehetőségek is érkeznek a Sims 4-be.

A játék legutóbbi felvonása mindig is engedte egyébként az egyneműek házasságát, a letölthető kiegészítő most azért lett téma a sajtóban, mert LMBTQ-emberekkel reklámozzák azt. Ezzel is fityiszt mutatva az oroszoknak.

Dominique és Camille sztoriját izgatottan mutatjuk be, mert a csapatunkban többen is hasonlóan élték vagy élik meg épp a szerelmi életüket. Ahogy haladtunk azonban a fejlesztéssel, rájöttünk, hogy a két nő románcát nem minden ország játékosaival tudjuk majd megosztani

– írták a fejlesztők, akik hozzátették közleményükben, hogy mivel nem akartak az elveikkel szembemenni, ezért úgy döntöttek, Oroszországban egész egyszerűen nem adják ki a DLC-t.

A The Sims 4: My Wedding Stories PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re érkezik meg.

Forrás: https://index.hu/tech/godmode/2022/02/16/sims-4-wedding-stories-kiegeszito-oroszorszag-homofob-torveny-megjelenes-hir/