Hobónak nagyon fájt az ezredik József Attila

Hol lehetne otthonosabb a Tudod, hogy nincs bocsánat című est,  mint egy József Attiláról elnevezett művelődési központban. Ezredik alkalommal a sárbogárdiaknak mondta el kedves verseit Hobo. 

Versmatek

Erre az alkalomra megtelt a nézőtér  a tizenkétezres fejét megyei városban. Pár perc várakozás, után a függöny elé lépett a hetvenhét éves sztár. Körülnézett, óvatosan elhelyezkedett egy magas széken, megmarkolta a mikrofont és elkezdte műsorát.

Hobo a verset mondja, néha énekeli, de sohasem szavalja. Üzenetet ad át és gyógyít a költő szavaival, aki neki is sokszor segített a bajban. Az ezredik előadás előtt például épp bajban volt, hiszen két nappal korábban beszélni se tudott a köhögéstől. Abból kilábalt, de néhány órával sárbogárdi fellépése előtt csak segítséggel jutott el az autóig, annyira fájt a háta, meg mindene arrafelé.  De beült, ment, megcsinálta, mert ez a dolga, amit nem győzhet le a fájdalom.

Fel se merült benne, hogy lemondhatná az ezredik József Attilát. A rock- és blues énekes, dalszövegíró, előadóművész több, mint harminc éve járja az országot és a határon túli magyarlakta vidékeket József Attila estjeivel. Fellépéseiről vezetett saját nyilvántartása alapján az első, a Légy ostoba! 313-szor, a Milyen jó lenne nem ütni vissza 175-ször, míg a mostani, Tudod, hogy nincs bocsánat című eddig 512-szer szerepelt műsoron. Ez összesen ezer – számolta ki a sárbogárdiaknak.

Ez annyit tesz – számoltam ki én –, hogyha az összes előadást felveszi, és  nagyjából február közepén elkezdi lejátszani azokat József Attila verseket, melyeket estjeire összeválogatott,  a költő sorai szünet nélkül, éjjel-nappal szólnak március végéig.

Versvízrajz

Az est elején csöndesen, fájdalomtól a szokásosnál talán tompább hangon, kicsit rekedtebb tolmácsolásban hangzottak fel Az Isten itt áll a hátam mögött verssorai:

Négykézláb másztam. Álló Istenem

lenézett rám és nem emelt föl engem.

Ez a szabadság adta értenem,

hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett.

Lehetett láng, de nem lehetett hamva.

Ahány igazság, annyi szeretet.

Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!

De én a párom mosolyogva várom,

mert énvelem a hűség van jelen

az üres űrben tántorgó világon.

Az első verseknél még olyan az élmény, mint egy hegyi patak, szép, intenzív, érdekesek a bukdácsoló hullámok, aztán egyre mélyül a víz, egyre szélesebbé válik, félelmetesebb lesz a sodrása. Kíméletlenül dőlnek a világ legszebb és legkeményebb sorai. Egy perc pihenőt sem hagy magának és a közönségnek a Levegőt!, az Óda, a Nagyon fáj, A hetedik, a Tudod, hogy nincs bocsánat és a Kései sirató között.

Lopva figyelem a nézőteret, senki sem mozdul. Látok kezeket arcok előtt, és egyre több könnyet itt-ott. A színpadon egy langaléta, ősz sörényű, rekedt pasi. Nem színész, csak úgy mondja a verseket, ahogy jönnek belőle. Ez nem rock and roll, nem blues, hanem mágia. Varázspálca nélkül, semmit se takarva történik meg az átlényegülés a hétköznapiból a csodába.

Hobo sokszor elmondta, hogy számra ezek a versek jóval többet jelentenek, egy kiváló költő míves és verstanilag is tökéletes gondolatainál.

Ő Bibliának nevezi a József Attila műveit.

Ahogy ezeken az esteken soha, az ezredik alkalommal sem próbált Hobo József Attilává válni. A költő sorai valahogy mégis eggyé válnak vele. Nagyjából mindegy, hogy elmondja, vagy elénekli – hol Márta István, hol Póka Egon dallamaira – a zseniális, lélekbe vágó üzeneteket magányról, félelemről, arról, hogy a világ soha nem volt, és nem is lesz az elesetteké, a végén valamitől úgy érezzük, hogy mégis érdemes.

Az est végén már fittyet hányt a fájdalomra, és járkál a színpadon. Igaz pár lépés után meg kellett kapaszkodnia a  mikrofon masszív állványába.

Az utolsó vers után óvatosan meghajolt, elmondta, hogy a felesége és orvos barátja géppisztollyal várják otthon, hiszen el se akarták engedni. Mindezek ellenére reméli, hogy állapota nem rontotta el a jelenlévők estéjét.

Felmutaottt egy képet, a sárbogárdi művelődési ház ajándékát, az áll rajta, hogy Hobo,  József Attila, 1000. Azt mondta, ezt megőrzi, bár otthon nincsenek Hobo plakátjai. De azonnal kiderült, hogy még mindig nem bírja a pátoszt, muszáj röhögnie:

„Rolling Stones plakátok vannak, meg van egy bakelit lemezem is, amin Brezsnyev elvtárs beszél a moszkvai Lihacsov Autógyárban. Köszönöm, hogy eljöttek, reméljük látjuk még egymást, Isten mindannyiukkal.”

Nyilván újra állva ünnepelt a közönség. Meghatódott, aztán megint nem bírt magával. Megköszönte, és közlte, hogy hálából előadna egy nyolcvan-nyolcvanhat perces újabb versblokkot, remélve, hogy nem veszi túlságosan igénybe a türelmüket.

A közönség nevetett, ő egy sor idézett:

„Világokat igazgatok, üveggolyókkal játszom, nem szeretnek a gazdagok, árva gyereknek látszom.”

Aztán egy kicsit még beszélt. Ráadás helyett. Elmesélte, hogy neki József Attila a Bibliája, majd megjegyezte, hogy egyes szakértők szerint a Hajmási Pétert se játszották annyiszor, mint ő ezeket a verseket.

Ez nem az én dicsőségem, hanem az embereké. Ezer előadást meg lehetett tartani József Attila verseiből úgy, hogy mindegyikre megteltek a termek.

– Harmincegy éve nyomom ezt, és a többit – tette hozzá, és sorolta mestereit és megmentőit: Ady Endrét, Pilinszky Jánost, Faludy Györgyöt, Villont.

Nem mi szúrtuk el

Aztán még személyesebbé vált. Egy saját daláról beszélt, amely a Circus Hungaricus lemezén szerepel. A címe: Késő van már.

„Amikor megírtam a szövegét, elnézést kérek, nem József Attila színvonalú, talán még S. Nagy Istvánt se közelíti meg. Úgy kezdődik, hogy Késő van már, ne hívjuk az Isten, késő van már, mi basztunk el mindent. Akkor a saját felelősségemre gondoltam, és a velem egyívásúakra. 

Évtizedeknek kellett eltelni ahhoz, hogy rájöjjek, akkor se volt esélyünk, nem mi szúrtuk el.

De veszteni is tudni kell, tudom, hogy én vesztes vagyok. Nem a karrierről beszélek, hanem arról, amiről álmodtunk, amit reméltünk. Nem valamelyik oldalon, mert én nem tartozom oldalakhoz. Ha megváltoztatni nem is tudtuk a dolgokat, de azért én ezer alkalommal elmondhattam azt, amit József Attilától kaptam. Csináltam mást is, mert ez a dolgom. Amit az ember kap, azt adja tovább, és aki megkapja, az is tegyen így. Akkor nem pusztul el a kultúra és nem pusztulunk el mi magyarok.

Megint egy verset idézett:

„Lesznek, akik majd kinevetnek.

Ti ne hallgassatok azokra.

Olyanok ők, mint a cserepes

Urasági kastély gyermekei:

Nevetik a durvaorrú parasztot,

Mikor trágyás szekerén elindul,

Hogy kenyérré kovászolja a földet.

És lesznek, akik elszörnyülködvén

Ilyesféléket beszélnek egymásnak:

Miket össze nem fecseg ez az ember!

Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,

Lázas hitét lehűti majd a magányosság.

Erre pedig csak azt mondhatom,

Az én akarásom nem bolondság,

Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek

Még csak csirázó búzaszemeknek.

Az én hitem a földnek melegsége

És miként a föld szétosztja melegét

Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,

Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.

Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre

És meg ne vessétek őket:

Mindannyian és egyformán

Testvéreim vagytok.

Aztán intett a közönségnek, rákacsintott a színpad egyik oldalán látható József Attila portéra, majd eltűnt a függöny mögött.

(Borítókép: Hobo. Fotó: Földes Borbála)

Forrás: https://index.hu/kultur/2022/04/11/hobonak-nagyon-fajt-az-ezredik-jozsef-attila/