Hazaengedték a teaszeánsz után megsérült VV Anettet a kórházból

Július 10-én este spirituális teaszeánszon vett részt a siklósi erdőben az RTL Klub ValóVilág című reality-műsorából ismert Béres Anett. Mint azt a Velvet megírta, a szertartás után a nő eltűnt, másnap hajnalban egy szőlőültetvényen találtak rá törött bokával és bordával, ruhák nélkül. A pécsi klinikára vitték, ahol meg is kellett műteni, mostanra viszont javult az állapota, a Blikk információi szerint augusztus 2-án pedig már haza is engedték a kórházból.

A portál megkereste VV Anettet, aki megerősítette, hogy otthonában gyógyul tovább.

Igen, hazaengedtek. Anyukámnál vagyok! Olyan, mintha újra kislány lennék, anyu ápol. Nagyon jó dolgom van, újra átélem a gyerekkorom, nem magamra kell főznöm, takarítanom. Most mindent megcsinál helyettem! Nem volt ­rossz helyem a kórházban sem, nagyon lelkiismeretes, gondoskodó ápolók dolgoznak ott, ahol feküdtem! Hiányozni fognak, mert közel kerültek hozzám!

– tájékoztatott a Blikk érdeklődésére az egykori realityszereplő. 

A portál úgy tudja, Béres Anettnek további rehabilitációra is szüksége lesz, amire egyébként lehetett is számítani – azt írják, akár egy évig is elhúzódhat a teljes felépülés, de jó esély van rá, hogy maradandó sérülések nélkül meggyógyul.

Hallucinációk okozták a bajt

Mint ismert, Béres Anett barátnőjével, Sáfrány Emesével utazott az Ayahuasca-szeánszra azzal a céllal, hogy mélyen önmagukban, az amazóniai őserdőben honos hallucinogén növényből készült főzet segítségével transzba jutva találjanak választ kérdéseikre. VV Anettnek a szeánsz után hallucinációi támadtak, pánikba esett és az erdőbe menekült, a rendőrök helikopterrel, drónokkal, kutyákkal és quadokkal indultak a keresésére, amiben civilek is segítették őket. Július 11-én végén egy idős férfi talált rá a szőlőültetvényén, sérülten, meztelenül, nagyjából 2 kilométerre a szeánsz helyszínétől.

 (Borítókép: Béres Anett. Fotó: RTL Sajtóklub)

Forrás: https://index.hu/fomo/2022/08/05/beres-vv-anett-teaszeansz-korhaz-hazaengedtek/