Hatvan dallal tisztelegnek az Omega 60. évfordulóján

Az Omega utoljára a pandémia előtt, 2019 augusztusában adott nagy sikerű koncertet Őriszentpéteren, a Hétrétország fesztiválon. A helyszín mostantól az Omega Park nevet viseli majd.

Az 1962-ben alakult Omega 2022-ben nagyszabású, jubileumi koncerttel ünnepelte volna fennállásának hatvanadik évfordulóját. Kóbor János tavaly decemberi halála keresztülhúzta ezt és minden további színpadra lépés esélyét az Omega együttes számára; a klasszikus ötösfogatból már csak ketten maradtak, Molnár György gitáros és Debreczeni Ferenc dobos.

Különleges sztárvendégek lépnek fel

Az idei Hétrétország fesztivál részeként megvalósuló Omega 60 koncertsorozaton három egymást követő napon szólalnak meg a kiválasztott dalok. Az Omega élő tagjai mellett az előadók között lesz Bródy János, Hobo, Frenreisz Károly, Nagy Feró, Tolcsvay László, Zalatnay Sarolta, a B52 és a 100 Folk Celsius.

Az Omega-szigetek című akusztikus összeállítás Szirtes Edina Mókus hangszerelésében szólal meg Básits Branka, Csordás Levente, Kollár-Klemencz László, Másik János és az Anima Musicae vonós kamarazenekar közreműködésével. A legfiatalabbak is kiveszik részüket a háromnapos ünnepből: játszik az Új-Babylon tribute zenekar és különféle formációk állnak össze a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatóiból Maróthy Zoltán és Tornóczky Ferenc irányításával.

A háromnapos zenefolyam mellett lesznek kiállítások az Omegához kapcsolódó vizuális anyagokból, képzőművészeti alkotásokból; rock-történeti előadások, lemezbörze és közönségtalálkozó, vetítések. A tervek szerint az utolsó Omega-album, a 2020-as Testamentum zenei keresztmetszetére készülő videómunkát is itt láthatják először a nézők.

Forrás: https://index.hu/kultur/2022/07/31/omega-zene-koncert-evfordulo-orseg-oriszentpeter/