Hatalmas a káosz Guineában, puccsot akarnak végrehajtani az elnök ellen

Fegyveres hatalmi harc alakult ki vasárnap Guineában. A helyzet egyelőre átláthatatlan: zendülő katonák állítólag őrizetbe vették az államfőt, a védelmi minisztérium viszont azt közölte, hogy visszaverték az elnöki palota elleni támadást –írta meg az MTI.

Hírügynökségi beszámolók szerint a különleges alakulatok vezetésével puccskísérletet hajtottak végre a nyugat-afrikai országban. A fővárosban automata fegyverekkel lövöldöztek, az utcákon páncélozott járműveken és teherautókon ülő katonák járőröztek vasárnap.

Mamady Doumbouya ezredes, a lázadó alakulatok parancsnoka a közösségi médiában bejelentette, hogy őrizetbe vették Alpha Condé elnököt. A francia idegenlégiósból lett ezredes bejelentette, hogy felfüggesztik az alkotmányt, feloszlatják a parlamentet, leváltják a kormányt és lezárják az ország határait.

A zendülők állításával ellentétben a védelmi tárca az elnöki palota elleni támadás visszaveréséről számolt be. A minisztérium azt nem közölte, hogy Condé jelenleg hol tartózkodik.

A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint a közösségi médiában állítólag felvételek jelentek meg arról, hogy a különleges alakulatok őrizetbe veszik Alpha Condét. Az AFP francia hírügynökségnek is eljuttatott felvételen a farmert és inget viselő elnök egy kanapén ülve nem hajlandó választ adni a puccsisták kérdésére, hogy bántalmazták-e. A hírügynökségek ugyanakkor nem tudták független forrásból ellenőrizni a felvételek hitelességét, amelyeket nem sokkal azt követően tettek közzé, hogy heves fegyverropogást lehetett hallani Conakryban az elnöki palotánál.

A Reuters egyik riportere szemtanúja volt, amint páncélozott járművek és teherautók két konvoja haladt a conakry-i kikötő felé. A konvojokat mentőautónak látszó fehér jármű kísérte. A városközponthoz vezető egyetlen hidat lezárták, és állig felfegyverzett katonák veszik körül az elnöki palotát. A lövöldözésben legalább két polgári személy megsebesült.

Guineaiak, az országban a társadalmi, politikai és gazdasági helyzet olyan mértékben súlyosnak bizonyult, hogy a katonák úgy döntöttek, saját kezükbe veszik a felelősséget Guinea jövőjéért

– áll Doumbouya közleményében, amelyből az elefántcsontparti Infodrome hírportál idézett.

Doumbouya felszólította a hatalomátvételben részt nem vállaló katonákat, hogy maradjanak a kaszárnyákban. Közölte: létrehozták a nemzeti megbékélési és fejlesztési bizottságot (CNRD), amelynek célja, hogy egyesítse az állampolgárokat az ország előtt álló kihívások megoldásának érdekében. Hozzátette, hogy ő fogja vezetni ezt a bizottságot.

A zendülők a nyugat-afrikai ország állami televíziójában is bejelentették, hogy feloszlatták a kormányt és a parlamentet.

Condé elnökségének egy évtizede alatt jelentősen nőtt a bauxitban, vasércben, aranyban és gyémántban gazdag ország gazdasága, de kevés állampolgár részesült a fejlődés hasznából.

A most 83 éves Condét 2020 októberében választották meg a harmadik mandátumára. A választás alatt és után erős feszültség uralkodott a nyugat-afrikai országban, több tucatnyian haltak meg az összetűzésekben, és több tucatnyi ellenzékit vettek őrizetbe.

Emberi jogi aktivisták bírálták a kormányzásban az utóbbi években bekövetkezett tekintélyelvű irányváltást.

Több évtizednyi autokrata kormányzás után, 2010-ben az egykori bebörtönzött, sőt halálra ítélt ellenzéki Condé volt az első demokratikusan megválasztott guineai elnök.

Alpha Condé 2020 márciusában az élénk tiltakozás ellenére új alkotmányt fogadtatott el, amelynek célja szerinte az „intézmények korszerűsítése” volt.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/09/05/hatalmas-a-kaosz-guineaban/