Harry herceg és Meghan Markle fél Angliába vinni gyermekeit

Áll a bál a királyi család körül az elmúlt időszakban, erről főképp a szexuális erőszakkal megvádolt András herceg tehet. Bár annak köszönhetően, hogy sikerült peren kívül megegyeznie, valószínűleg csillapodni fognak a kedélyek. András herceg előtt azonban Harry herceg és Meghan Markle voltak porondon, akik úgy határoztak, búcsút mondanak királyi kötelezettségeiknek, majd az Egyesült Államokba költöztek. A pár pedig azóta is kap hideget-meleget, főképp a brit sajtótól. 

A pár egy következménnyel valószínűleg nem számolt, amikor meghozták a nagy döntést, mégpedig azzal, hogy a távozásukat követően nem fogják finanszírozni a védelmüket sem. Így ha esetlegesen úgy döntenek, hogy a kétéves Archie-val és a 8 hónapos Lilibettel együtt visszatérnének látogatóba az Egyesült Királyságba, akkor nem lesznek jogosultak az államilag finanszírozott védelemre és saját zsebből kéne megoldaniuk – ahogy azt jelenleg is teszik az Egyesült Államokban –, ám korábban már közölték, hogy erre nincs keretük.

Már folynak az egyeztetések azzal kapcsolatban, hogy Harryéknek továbbra is biztosítsák a védelmet, bár a meghallgatáson a herceg nem vett részt. Az ügyvédje, Shaheed Fatima viszont kifejezte Harry aggodalmát  azokkal a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban, amelyeket akkor vezettek be, amikor ő és Meghan Markle 2020 januárjában visszaléptek a királyi tisztségtől.

A herceg jogi csapata pénteken a londoni legfelsőbb bíróságon közölte, Harryék nem érzik biztonságosnak, hogy hazautazzanak az Egyesült Királyságba mióta megvonták tőlük az adófizetők által finanszírozott rendőri védelmet. Különösképp a 2021 júniusában bekövetkező incidens óta, amikor is Harry hazautazott, hogy testvérével, Vilmos herceggel együtt felavassák a Kensington-palota kertjében felállított Diana szobrot. Egy jótékonysági esemény után pedig Harry autóját üldözni kezdték a fotósok. A herceg ezt követően szeptemberben döntött úgy, hogy a biztonsági intézkedések bírósági felülvizsgálatát kéri, a pénteki tárgyalás ennek a folyamatnak a kezdeti szakaszát jelenti és egy elhúzódó bírósági eljáráshoz vezethet.

A felperes nem érzi biztonságban magát, amikor az Egyesült Királyságban tartózkodik, tekintettel a 2021 júniusában alkalmazott biztonsági intézkedésekre, amelyeket továbbra is alkalmaznának, ha úgy dönt, hogy hazatér. Természetesen az is magától értetődő, hogy vissza akar jönni, hogy lássa a családját, a barátait és továbbra is támogathassa a szívéhez közelálló jótékonysági szervezeteket 

– jelentette ki a bíróságon a herceg ügyvédje.

A probléma mihamarabbi megoldása pedig igencsak égető lenne, mivel még idén az Egyesült Királyságba látogathat Harry és családja. Idén nyáron ugyanis egész Angliában ünnepségeket fognak rendezni II. Erzsébet királynő uralkodásának 70. évfordulójának tiszteletére, amire ők is hivatalosak. 

Ki kap védelmet?

Bár sokan tévesen azt gondolhatják, a királyi család minden tagját 24 órás rendőri védelem illeti meg, ám ez koránt sincs így, mivel nem jár automatikusan. Jelenleg csak II. Erzsébet királynő, Károly herceg, Kamilla hercegné, Vilmos herceg és Katalin hercegné részesül ebben a kiváltságban. A család más tagjai, köztük Zsófia wessexi grófné, csak akkor kapnak ilyen védelmet, ha hivatalos kötelezettséget látnak el. Azonban a királynő unokái, például Beatrix és Eugénia hercegnők még ekkor sem, míg apjuk, András herceg már 2019-ben elvesztette a jogát a védelemhez, amikor visszalépett a királyi feladatoktól.

(Via People)

(Borítókép: Harry herceg és Meghan Markle. Fotó: Roy Rochlin / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP)

Forrás: https://index.hu/fomo/2022/02/20/harrry-herceg-meghan-markle-egyesult-kiralysag/