Harmadszor is kell oltani Pfizerrel, hogy védjen a mutánsok ellen

A University College London és a londoni Francis Crick Intézet 2021 januárjában 250 önkéntessel elvégzett egy vizsgálatot, melyben arra keresték a választ, miképp változik a páciensek neutralizáló antitest-termelődése a Pfizer-vakcina beadása után, és ez milyen következményekkel járhat az oltások jövőbeli beadására.

A Lancet című orvosi lap még június elején közölte a kutatási eredményt. Azt mutatta, hogy

minél idősebb valaki és minél több idő telik el az oltóanyag második dózisának beadása után, annál nagyobb eséllyel csökken a delta (indiai) és a béta (dél-afrikai) variánsok elleni neutralizáló ellenanyag-termelődés.

A statisztikai összefüggés azt igazolja, hogy bizonyos idő elteltével be kell majd adni a harmadik, úgynevezett booster oltást a Pfizer-vakcinából, elsősorban azoknak, akik a kockázati csoportba tartoznak, például az időseknek és krónikus betegeknek. Ennek az oltásnak természetesen tartalmaznia kell majd az új variánsokat is.

Az oltások adta immunitás hosszáról a Szputnyik V-t kifejlesztő Gamaleja Intézetet vezető Alexander Ginzburg nyilatkozott az orosz hírügynökségnek a közelmúltban, szerinte legalább két évig véd az orosz oltóanyag a Covidtól. A kínai Sinopharm is vizsgálja az immunitás hosszát, de még nem adtak ki eredményt.

A Pfizer elnök-vezérigazgatója, Albert Bourla is arról beszélt idén áprilisban, hogy a második dózis beadásától számított 12 hónapon belül nagy valószínűség szerint szükség lesz a harmadik adag beadására. A Nemzeti Népegészségügyi Központ az ügyben azt nyilatkozta az RTL Klubnak, hogy jelenleg nincs ilyenre lehetőség, és aki ettől eltér, szabályt szeg.

(Borítókép:  Egészségügyi dolgozó egy lakót olt be a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának második adagjával a Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Alapítvány VIII. kerületi idősek otthonában 2021. január 30-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Forrás: https://index.hu/techtud/2021/06/27/pfizer-vakcina-harmadik-booster-oltas-lancet-koronavirus-covid-19-szputnyik-v-sinopharm-delta-varians/