Hamarosan nálunk is készül kínai vakcina

Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan, a megállapodás szerint legkésőbb tíz hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges infrastruktúrát a vakcinagyártáshoz – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.

Az MTI beszámolója szerint Menczer Tamás azt írta: együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan Jang Huj-csuannal, a vakcinafejlesztő cég (Sinopharm–CNBG) alelnökével és Peng Hsziaóval, a Sinopharm–CNBG emirátusokbeli vegyesvállalati partnerének (G42) vezérigazgatójával.

Abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges kapacitást és infrastruktúrát a Sinopharm-vakcina gyártásához

– közölte az államtitkár.

Menczer Tamás hozzátette: mivel a kínai és az emirátusokbeli partnereink folyamatosan vizsgálják a vírus új mutációit és dolgoznak az aktuálisan leghatékonyabb vakcinák kifejlesztésén, az együttműködés lehetőséget adhat Magyarországnak, hogy új mutáció esetén friss információkkal rendelkezzünk, a hazai gyártásnak köszönhetően gyorsan és hatékonyan reagáljunk. Menczer Tamás kiemelte: az oltás az egyetlen fegyver a vírus ellen.

Az van nagyobb biztonságban, aki vakcinát tud gyártani, lehetőleg minél többfélét

– mondta az államtitkár a vakcinagyártással kapcsolatban.

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/09/10/kinai-vakcina-sinopharm-gyartas-magyarorszagon-koronavirus-pandemia-menczer-tamas/