Hamarosan csecsemőkön is tesztelik a Pfizert

A cég bejelentése szerint a következő hetekben 4500, tizenkét évnél fiatalabb gyermeken kezdik meg a klinikai tiszteket. Ezeket az Egyesült Államokban, Finnországban, Spanyolországban és Lengyelországban, összesen 90 helyen fogják végezni egészen a nyár végéig bezárólag. 

A gyermekek egyébként a felnőttekhez képest jóval kisebb anyagot kapnak az oltóanyagból. Az 5-11 év köztieknek 2×10 mikrogrammot adnak be – ez a normál adag harmada – , a 6 hónapotól 5 évig terjedő korosztályban pedig 2×3 mikrogramot adnak csak be.„Direkt csak óvatosabban végezzük ezeket a vizsgálatokat, hogy meggyőződjünk arról, hogy a gyermekek számára is biztonságos a vakcina” – mondta dr. Bill Gruber, a Pfizer alelnöke. 

A Pfizer korábban úgy nyilatkozott, hogy 

szeptemberben várhatóan benyújtják az engedélyezési kérelmet Amerikában a 2-11 év köztiek oltására vonatkozóan.

A Pfizer és Moderna már idén márciusban elkezdte tesztelni a gyermekeken a vakcinát. Azóta már több országban is engedélyezték azt, hogy a 12-15 év köztieket beoltsák a Pfizer vakcinájával

Nemcsak az amerikai gyártók szeretnék azonban mielőbb beoltani a gyermekeket. A Sinovac ügyvezető igazgatója ugyanis nemrég bejelentette, hogy az ő oltóanyagukkal a kínai kormányzat már engedélyezte is a 3 évnél idősebb gyermekek beoltását.

A legfiatalabbak beoltásától a szakértők azt remélik, hogy ezáltal őket is meg lehet védeni a betegség szövődményeitől, valamint hogy még inkább vissza lehet majd szorítani a járványt. 

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/06/08/hamarosan-a-csecsemokon-is-megkezdik-a-pfizer-teszteleset/