Halálosan megfenyegettek és bántalmaztak egy kiskorú fiút a mezőkövesdi játszótéren

A vádirat szerint a vádlott 2022. február elején, a déli órákban, egy mezőkövesdi középiskola udvaráról hívta el az ott tanuló kiskorú fiút, azzal az ürüggyel, hogy beszélni szeretne vele. Amikor megérkeztek a játszótérre – ahová más tanulók is elkísérték őket –, a felnőtt férfi

felszólította a kiskorú sértettet, hogy térdeljen le, és elégítse ki őt orálisan vagy meghal.

A sértett ennek a felszólításnak nem tett eleget, ezért a férfi először tenyérrel arcon ütötte, majd lefejelte őt. Utána tenyérrel és ököllel tizenötször állcsúcson ütötte, majd távozott a helyszínről.

A kiskorú sértett 8 napon belül gyógyuló, az orr zúzódásával járó sérüléseket szenvedett el. Az ügyészség szerint a férfi részéről a bántalmazás nem „a szexuális cselekmény kikényszerítése érdekében” történt, hanem ezt csak azért mondta, hogy megalázza a sértettet. 

A sértett és törvényes képviselője is a könnyű testi sértés vétsége miatt kérte a felnőtt férfi felelősségre vonását, így végül az ügyészség is emiatt, illetve garázdaság miatt emelt vádat. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Forrás: http://index.hu/belfold/2022/04/06/mezokovesd-kiskoru-bantalmazas-bunugy-zaklatas/