Gyerekmunka, kizsákmányolás, mélyszegénység Erzsébetvárosban

Hadd kezdjem azzal a személyes vallomással, hogy ha nem kapok egy kedves meghívást, magamtól valószínűleg nem jut eszembe a Pesti Magyar Színház Oliver! című, családi musicalnek aposztrofált produkcióját megtekinteni. Szerencsére az ember olykor egy váratlan invitálás hatására kimozdul a komfortzónájából, vagy még inkább a sznobéria uralta berögződéseiből, a művész-, mainstream vagy trendi alternatív színházba járási szokásaiból és ellátogat egy olyan intézménybe, ahol utoljára A fizikusokat látta gyerekként, vagy Sinkovits Imre szólt az Úr hangján: Ember küzdj és bízva bízzál. Akkor persze még úgy hívták: Nemzeti Színház. Na jó, közben még volt egy szintén kedvenc mű, A gyertyák csonkig égnek az azóta elhunyt Avar Istvánnal és az azóta elhunyt Agárdy Gáborral.

A Hevesi Sándor tér, a nem régóta létező Rejtő Jenő utca és a Wesselényi utca háromszöge által határolt tipikus erzsébetvárosi tér sajátos szociológiai és urbanisztikai miliőjében jó döntés egy kedves családi musical, jobbára kedves családok foglalnak helyet a nézőtéren, akik tagjainak jó része talán saját gyerekéért, testvéréért szurkol, a produkció ugyanis több gyereket mozgat, mint felnőttet, ami ugyan kockázatos, de már eleve nagyon boldogító.

Twist Olivér, a viktoriánus korabeli Anglia hányatott sorsú árva fiacskája történetét nincs, ki ne ismerné, s bár Lionel Bart szövegkönyve néhány fokkal meseibbre veszi – különös tekintettel az első felvonásban – a történetet, főleg annak színezetét, a miliőt, Fagint (Feke Pál) kifejezett lelki atyaként mutatja be, patronált gyerekbandáját pedig olyan kedves, összetartó gyerkőc teamként, aminél jobbról, befogadóbbról, otthonosabbról álmodni sem lehet, 

de attól ez még a kegyetlen, szomorú történet olyan komoly kérdésekkel, mint a gyermekmunka, a gyermeki kizsákmányolás, a gyermekszegénység,

mely mind filmen, mind színpadon, mind zenés feldolgozásként összeszorítja az emberi szívet. A jókedvű, életrevaló kisfiú sodródása a temetési vállalkozótól az alvilági zsebmetszőbanda-főnökön túl a gyermekét vesztett jómódú családig azonban olyan mesei keretbe van ágyazva, amitől a dráma mind felnőttnek, mind gyereknek fogyaszthatóvá válik, s ez nyilván célja is a produkciónak.

Hamvay Kornél magyar szövegkönyve garancia a minőségre, amihez ezúttal a versek (Hamvay Kornél, Torma Péter) is hozzájönnek kifejezetten eltalált, jó rímekkel, prozódiával, s a zenei anyag is a nívós musicalek sorába emeli az Oliver!-t.

Már a legelső képben, az árvaházi gyerekek kórusában azonnal észrevesszük azt a rendkívül vonzó, szuggesztív szőke kisfiút, Farkas Olivért, akiről akkor még nem is tudjuk, hogy ő lesz a címszereplő,

jelenléte annyira megnyerő és intenzív, játéka kiviláglik az árvaházi kislegények kórusából, hogy az isten is színpadra teremtette,

és ezt az intenzitást mindvégig megőrzi a produkció különböző fázisaiban, pedig a mindenféle helyzetekben igen széles játéklehetőségre nyílik tér. Farkas Olivér a musicaljátszás minden kritériumának megfelel, szépen énekel, jól intonál, külön bájos még mutálás előtt álló, vékony szoprán hangja, és bőven túlmegy a kis cuki szőke kritériumán, élettel telik meg minden egyes jelenete.

Szó se róla, mozgalmas és kifejező a koreográfia (Túri Lajos Péter) is körülötte, összhang van a felnőtt színészek és közte, jó a díszlet (Rákay Tamás), a világítás, és kifejezetten izgalmasak, expresszívek és vonzóak a jelmezek, noha Kovács Yvette Alida jelmeztervezőnek nyilván nem végtelen büdzsé állt rendelkezésére.

A női főszerepben a belga származású, magyar anyától és luxemburgi apától származó Stéphanie Schlesser prózai játékán hallatszik az akcentusa, a zenei részeknél azonban nem, ami talán annak is köszönhető, hogy olyan teret, színházat betöltő hangja van, olyan biztosan intonál és expresszív az előadásmódja, hogy ezt elfedi.

Az Oliver! a színpadi hatásmechanizmusok, ötletek és kivitelezés tekintetében végig egyenletes, ez a musicalekben utazó, rendkívül rutinos Szente Vajk rendező érdeme, aki mind a szereposztásnál, mind a megvalósításnál alkalmazza is már sokat bizonyított rutinját, s az egészből egy kellemes, legtöbb tekintetében profin kiállított, kedves és közönségbarát előadás születik. S hogy valami rosszat is mondjunk, mert tökéletes előadás nincs, hát fogjuk a negatívumokat a két műanyag, átlátszó esernyőre, mely azért némileg kissé rombolja vagy legalábbis „olcsósítja” a kelléktárat és ezáltal a színpadképet. És valószínűleg semmi esetre se viktoriánus.

2022. március 3.

(Borítókép: Juhász Éva)

Forrás: https://index.hu/kultur/szinhaz/2022/04/09/gyerekmunka-kizsakmanyolas-melyszegenyseg-erzsebetvarosban/