Grétsy László már nem szerkesztője a Magyar Nyelvőrnek

Grétsy Lászlót 2022. február 1-jei hatállyal, kevesebb mint két héttel a kilencvenedik születésnapja előtt másodmagával eltávolították a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságából. Ugyancsak február 1-jével az alapító Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnökét képviselő Arató Balázs arról tájékoztatta a szerkesztőbizottságot, hogy Balázs Géza váltja a folyóirat felelős szerkesztői posztján a már korábban leváltott Keszler Borbálát, az ELTE nyugalmazott professzorát, a Mai Magyar Nyelvi Tanszék egykori vezetőjét, aki 2008 óta töltötte be ezt a tisztséget. Válaszul a szerkesztőbizottság három tagja, Laczkó Krisztina, Tátrai Szilárd és Tolcsvai Nagy Gábor akadémikus februártól nem vállalják a szerkesztőbizottsági tagságot – írja a 24.hu.

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Bizottságának folyóiratát az MTA adta ki, 1994 óta pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Mára azonban az alapítói és a kiadói jogok is a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságához (MNYKNT) kerültek. Az MNYKNT honlapján magát független egyesületként jellemzi, „amely a világ bármely részében – különösen a kisebbségekben – élő magyarság magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartását, művelését, fejlesztését szolgálja”. A társaság elnöke 2012 óta Balázs Géza volt, egészen 2021. szeptember 1-jéig, amikor Arató Balázs váltotta a poszton.

Egy közlemény következménye?

Egy mások mellett Grétsy László által is aláírt közleményben a tudományos tevékenysége szakmai autonómiáját veszélyben érző szerkesztőbizottság felsorolta, milyen szakmai alapelvek és feladatok iránt elkötelezett, illetve felszólította az MNYKNT-t, hogy „a folyóirat jövőjének biztosítása érdekében, a szerkesztőbizottság állásfoglalásának megfelelően a folyóirat alapítói jogáról mondjon le, és ezeket az ELTE BTK mint alapító részére adja át”.

Balázs Géza korábban még így méltatta Grétsy Lászlót hetvenedik születésnapján a Magyar Nyelvőrben:

A „tanár úr” nagyon érti, ismeri a szavak hatalmát. Ismeri múltjukat, a nyelv történetét, fejlődési irányait, élénken figyeli, követi a mai változásokat, és mindig elemez, kutat, és tanít, tanít…

Balázs Géza ugyanitt azt írta, hogy 1982 óta ismerik egymást Grétsy Lászlóval, azaz idén negyven éve.

(Borítókép: Grétsy László nyelvész, a nyelvművelés kiemelkedő alakja, az Álljunk meg egy szóra! egykori műsorvezetője budapesti otthonában 2020. november 23-án. Fotó: Cseke Csilla / MTI)

Forrás: https://index.hu/kultur/2022/02/13/gretsy-laszlo-balazs-geza-magyar-nyelvor-nyelveszet-elte-btk/