Gerhard Schröder: Miért kellene bocsánatot kérnem?

A volt német kancellár a hazai tiltakozások ellenére a múlt héten ismét ellátogatott az orosz fővárosba − mondta el a Stern című német magazinnak adott nyilatkozatában.

A Kreml tárgyalásos megoldást akar 

−  közölte. 

A volt politikus most is elutasította, hogy megszakítsa kapcsolatát „barátjával, Putyinnal”. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a háborút több alkalommal is bírálta.

Feltette ugyanakkor a kérdést, hogy valójában segítene-e bárkinek is, ha személyesen elhatárolódna az orosz vezetőtől. A barátságukról szóló döntést már régen meghozta, és kitart amellett − jelentette ki, hozzátéve, hogy mindez talán egyszer még hasznos is lehet.

Miért is kellene bocsánatot kérnem

− fogalmazott a volt kancellár, utalva a Putyinnal való szoros kapcsolata miatt őt ért bírálatokra.

A fennálló problémákat „megoldhatónak” nevezte. Szerinte az nem segítene, ha Ukrajna katonailag a Krím visszaszerzésére törekedne − írta meg a Stern interjúját szemléző Infostart

Utalt arra is, hogy Kijev esetleges NATO-tagságáról maga Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentette ki, hogy országa számára osztrák mintára egy esetleges fegyveres semlegesség jöhetne szóba. Hangsúlyozta, hogy ehhez mindkét fél részéről engedményekre lenne szükség.

Schröder szerint jogosak Oroszország „bekerítési félelmei”, amelyek a múltból fakadnak.

Gázválságról úgy nyilatkozott, hogy üzembe kéne helyezni az Oroszországot a Balti-tenger alatt Németországgal összekötő Északi Áramlat 2 gázvezetéket.

2005-ös választási veresége után Schröder az üzleti életbe nyergelt át, és elvállalta az elnöki tisztséget az Északi Áramlat 2 földgázvezeték megépítésére létrejött cég, a Nord Stream AG felügyelőbizottságában.

Néhány évvel ezelőtt pedig a Rosznyefty kőolaj- és földgázipari társaság felügyelőbizottsági elnökének választották meg.

Ezekről a tisztségéről a közelmúltban lemondott.

Az elmúlt időszakban számos bírálat érte amiatt, mert nem volt hajlandó elhatárolódni az orosz államfőtől. Sorra vonták meg volt kancellárként élvezett kiváltságait, és pártja eljárást indított kizárására.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/08/04/gerhard-schroder-vlagyimir-putyin-haboru/