Feloszlatta a parlamentet a guineai katonai junta vezetője

Katonai puccs történt a nyugat-afrikai Guineai Köztársaságban. Az elnöki palotát megostromolta a haderő különleges műveleti egysége, és erőszakkal eltávolították az ország éléről Alpha Condé elnököt. A sikeresen lezajlott hatalomátvételt Mamadi Doumbouya ezredes jelentette be, aki a katonai junta vezetője. Doumbouya, aki korábban a francia idegenlégió tisztje volt, feloszlatta a parlamentet, eltörölte az alkotmányt, és lezárta az országhatárokat.

A puccs levezénylését az ezredes az ország „társadalom-politikai és gazdasági helyzetével, a köztársasági intézmények működésképtelenségével és az állampolgárokkal szemben elkövetett jogtiprással” magyarázta.

Helyi jelentések szerint a puccs jelen pillanatban nincs kihatással Maliban az iszlamista szélsőségesek elleni tevékenységére.

Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma kifejezetten óvatos közleményt adott ki az eseményre reagálva, melyben „óva intenek az alkotmány-ellenes cselekedetek” végrehajtásától, illetve arra figyelmeztettek, hogy az ilyen cselekmények „erodálják Guinea békéjét és biztonságát”, írta a Portfolio.

Guinea egy volt francia gyarmat, 1958 óta független ország, 12 millióan lakják. Guinea a világ 23. legszegényebb országa, az egy főre jutó GDP 1100 dollár. A lakosság körülbelül 70 százaléka írástudatlan.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/09/06/guineai-koztarsasag-katonai-puccs-mamadi-doumbouya/