F1: Nem mentem rá a leggyorsabb körre – Bottas

Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Holland Nagydíjon, aminek révén visszavette a vezetést az egyéni vb-összetettben. A holland természetesen élvezte a hazai futamát, és a második helyen befutó Lewis Hamiltonnak sem lehetett igazán oka a panaszra, hiszen kihozta a maximumot a hétvégéből. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff ugyanakkor elismerte, hogy hibát követtek el a stratégiát illetően, de hozzátette, túl sok esélyük nem volt az egyértelműen gyorsabb Red Bull ellen. Valtteri Bottas eközben tagadta, hogy ellenszegült volna a csapat kérésének a leintés előtt.

Verstappen visszavette a vezetést az egyéni összetettben (Fotó: AFP)

 

Hirdetés

 

Max Verstappen magabiztosan győzelmet aratott Hollandiában, s pályafutása 17. sikerének köszönhetően visszavette a vezetést az egyéni összetettben.

„Mint hallhatjátok (a közönséget), ez hihetetlen! Magasak voltak az elvárások a hétvége előtt, és sosem könnyű ezeket teljesíteni. Boldog vagyok, hogy nyertem, és visszavettem a vezetést az egyéni összetettben. Fantasztikus a mai nap! A rajt kulcsfontosságú volt, és szerencsére nagyon jól is sikerült. A Mercedes ezt követően próbálta megnehezíteni a dolgunkat, de mi minden alkalommal jól reagáltunk. Nagyon elégedett lehet ma mindenki a csapatban a teljesítményével.”

A holland ezt követően kiemelte azt is, hogy mit tartott szem előtt a mai versenyen. „Lewis (Hamilton) végig nyomás alatt tartott, és a forgalomban sem volt könnyű autózni, hiszen rengeteg időt vesztettél, amint utolértél valakit. Úgy vélem, Lewist némileg hátráltatta, hogy nem tudott hosszú etapokat futni, szerintem némi időbe telt neki, mire felvette a ritmust. Ezt követően azonban mindenki láthatta, hogy milyen kicsi volt közöttünk a különbség. Végig arra összpontosítottam, hogy jól bánjak a gumikkal, és hogy tudjam tartani a két-három másodperces előnyt azért, hogy ne tudjanak egy elévágással elénk kerülni.”

 

Noha a Mercedes kétszer is megpróbált Verstappen elé kerülni egy korábbi kerékcserének köszönhetően, s Lewis Hamilton néhány alkalommal két másodpercen belülre is tudott kerülni Verstappenhez, igazán egyszer sem tudott fenyegetést jelenteni a fő riválisára. A címvédő a leggyorsabb köréért járó plusz ponttal ugyanakkor mentette a menthetőt, aminek eredményeként hárompontos hátránnyal érkezhet meg jövő héten Monzába.

31. HOLLAND NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 3., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:11.500
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:10.902
SZEPTEMBER 4., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:09.623
Időmérő: 1. Verstappen 1:08.885
SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Bottas
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 12., 15.00 Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26., 14.00 Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 10., 11.00 Török Nagydíj, Isztambul

Micsoda verseny, micsoda közönség! Csodálatos hétvége volt ez, Max nagyszerű munkát végzett, gratulálok neki. Mindent beleadtam, padlógázon mentem, és olyan keményen nyomtam, ahogy csak tudtam, de ma egyszerűen túl gyorsak voltak. Minden alkalommal, amikor forgalomba kerültünk, leszakított magáról. Egyáltalán nem volt egyszerű a forgalomban menni, nem könnyű az előtted haladót követni itt, és egyébként is ők voltak most előnyben.”

„A legjobban az utolsó kört élveztem, mert hihetetlenül jó érzés körbemenni már alacsony üzemanyagszinttel a pályán. Az egyik kedvencem lett ez az aszfaltcsík, és alig várom, hogy jövőre visszatérjünk ide.”

Harmadikként az eleinte egy kiállásos stratégiával próbálkozó Valtteri Bottas látta meg a kockás zászlót, aminek köszönhetően feljött a harmadik pozícióba az egyéni vb-összetettben. Noha a finn futama nagyrészt eseménytelenül telt – hiszen nem igazán volt esélye előre lépkedni, és Pierre Gasly is jócskán lemaradt tőle –, úgy tűnt, kisebb konfliktusba került a csapattal. 

A Mercedes ugyanis hiába jelezte először a finnek, hogy ne menjen rá a leggyorsabb körre a kései kiállása után, majd szólt újra a fülére, miután a kérés ellenére két leggyorsabb szektort jegyzett, nem vette el, és ideiglenesen elvette a plusz pontot a csapattársától. A finn az elmondása szerint ugyanakkor egyáltalán nem szegült ellen az utasításnak. 

„Egyáltalán nem mentem rá a leggyorsabb körre. Végig tudtam, hogy Lewis is ki fog állni, és egyértelmű volt, hogy sikerülni fog neki, hiszen eléggé elvettem az utolsó szektorban. Nem volt semmi dráma. Sajnos számomra eseménytelenül telt a futam. Egykiállásos taktikával próbálkoztunk, szóval elnyújtottuk az első etapot, aztán igyekeztem túlélni a leintésig. A végén azonban eléggé nagy előnyre tettem szert, szóval biztonsági okokból megejtettünk egy újabb cserét is. Mindent megpróbáltunk ma, de nem volt meg a tempónk.”

A taktikával kapcsolatban a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is megszólalt, illetve azt is megosztotta, úgy érzi, hibáztak a bokszkiállás időzítésével. „Ha az övék a leggyorsabb autó a pályán, akkor bárhogyan taktikázhatsz, nem lesz egyszerű. De minden elismerésem, hiszen hibátlan versenyt futottak. Mi elévágással próbálkoztunk, de az időzítés nem volt tökéletes. Utólag mindig okosabb az ember. Emellett arra sem számítottunk, hogy keményre váltanak, azt hittük, hogy rá tudjuk kényszeríteni őket a lágy használatára. A kemény felrakása elég lutri lett volna, hiszen nem igazán voltak róla adataink, de láthattuk, hogy a Ferrari is nagyon jól ment rajta.”

 HOLLAND NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
  1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda    
  2. Lewis Hamilton brit Mercedes 20.932 mp h.  
  3. Valtteri Bottas finn Mercedes 56.460 mp h.  
  4. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1 kör h.  
  5. Charles Leclerc monacói Ferrari 1 kör h.  
  6. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.  
  7. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1 kör h.  
  8. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1 kör h.  
  9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.  
10. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör h.  
11. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.  
12. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 2 kör h.  
13. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 2 kör h.  
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 2 kör h.  
15. Robert Kubica lengyel Alfa Romeo-Ferrari 2 kör h.  
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.  
17. George Russell brit Williams-Mercedes 3 kör h.  
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 3 kör h.  
  FELADTÁK     megtett körök kiesés oka
  Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 48 feladta
  Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 41 feladta
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  1. Max Verstappen 7 10 12 4 224.5
  2. Lewis Hamilton 4 10 12 4 221.5 
  3. Valtteri Bottas  7 8  3 123
  4. Lando Norris 3 11 114
  5. Sergio Pérez 1 2 9 108 
  6. Charles Leclerc  1 10  – 92
  7. Carlos Sainz Jr. 2 11 89.5 
  8. Pierre Gasly 1  8 66
  9. Daniel Ricciardo 9 56
10. Fernando Alonso 9   46
11. Esteban Ocon 1 1 8 44
12. Sebastian Vettel 1 4 35
13. Cunoda Juki 5 18  
14. Lance Stroll 6 18  
15. George Russell 1 2 13
16. Nicholas Latifi 2
17. Kimi Räikkönen 2 2
18.  Antonio Giovinazzi 1 1
KONSTRUKTŐRÖK 
  1. Mercedes 344.5
  2. Red Bull-Honda 332.5
  3. Ferrari 181.5
  4. McLaren-Mercedes 170
  5. Alpine-Renault 90
  6. AlphaTauri-Honda 84
  7. Aston Martin-Mercedes 53
  8. Williams-Mercedes 20
  9. Alfa Romeo-Ferrari 3
10. Haas-Ferrari 0

forrás: http://www.nemzetisport.hu/f1/f1-nem-mentem-ra-a-leggyorsabb-korre-bottas-2848199