Ezt a teret mintha mindig átépítenék

Kezdhetném azzal, hogy na megint a férfiak, hiszen a nemzet csalogánya, született Reindl Ludovika is csak a férje után, a cseh származású karmester, Blaha János után Blaha, és térként is voltaképp férje vonult be a hazai urbanisztika történetébe, hiszen nem azt mondjuk, hogy a Reindlen ötkor, hanem hogy ötkor a Blahán. Ráadásul el is vált tőle, a későbbiekben pedig még kétszer ment férjhez, noha a további kiszemeltek már nem voltak ilyen szerencsések, hogy nevük egy világváros belvárosi terévé szublimálódott volna. Ha ettől az apróságtól eltekintünk, nagyon is jogos az elnevezés, hiszen valóban nemzetünk csalogányára és a művészetének otthont adó Nemzeti Színházra emlékezik, ráadásul Blaha még életében bevonult a szűkebb lokális várostörténetbe, nem úgy, mint a nyóckeres közös képviselő, aki amúgy a Rózsadombon lakik, Lujzánknak ugyanis a Rákóczi út és az Erzsébet körút sarkán volt lakása. Szóval valahol ott, ahol a hatos megállt.

Hogy aztán ugorjunk egy nagyot, bő fél évszázaddal később Gobbi Hilda is itt játszott, a téren álló Nemzetiben, ahogy Major Tamás is, csak aztán 1964-ben jött a metróépítés, és a színházat fölrobbantották, hogy meg tudják építeni az alagutat a metrónak. (Más források szerint nem a metró volt a ludas, hanem ideológiai alapon ment a dolog, mert Aczél elvtárs nem akart Nemzeti Színházat.) Így vagy úgy, a színészek – köztük Gobbi – persze a végsőkig küzdöttek a színház felrobbantása ellen, Major Tamás viszont nem ellenezte. Ezért a városi legenda szerint amikor végül felrobbantották az épületet,

Gobbi Hilda hazavitte Major Tamás öltözőjének az ajtaját, és bosszúból budiajtónak használta nyaralójában.

Nemcsak a Nemzeti Színház állt itt 1965-ös felrobbantásáig, de

az első mozi is a Blahán volt.

Vagyis cím szerint a Népszínház utcában. Sokaknak mára már a Corvin Áruház is csak legenda, a helyén korábban álló Apolló mozi azonban már történelem. Pedig ez volt az első mozinak épült mozi, ráadásul korának legimpozánsabb filmszínháza, mely egyes források szerint 1906-ban, mások szerint 1908-ban épült, és a tízes évek elején nagyon is bekapcsolódott a mozi fénykorába. Személyzetének saját egyenruhája volt, az alkalmazottak fehér kesztyűben tépték és kezelték a jegyeket, illetve tessékelték a mozinézőket, ennek megfelelően kellett öltözködni. Elég hamar, 1914-ben vetítéseket is tartó kabarévá alakult, kitört ugyanis az első világháború, és bár a mozik megteltek, az egyre kétségbeesettebb lakosságnak élő szórakozás is kellett. Úgy is hirdette a korabeli fénykép az impozáns épület timpanonján: Kabaré az Apollóban. Maga a mozifunkció 1915-ben átköltözött a Royal szálloda épületébe, ahol nagyon hosszan működött, egészen 1990-ig, közben persze Vörös Csillag névre váltott a korhangulatnak megfelelően. Az Apolló díszes volt, de nem túl tartós anyagból készült, ezért 1923-ban lebontották. 1926-ban lép helyére a Corvin Áruház, az újabb legenda Budapest első mozgólépcsőjével, melyre az első vásárlók alig mertek rálépni. 

De az egykori neoreneszánsz palotát takaró, a szocialista építészet pléhdoboz-homlokzatú Corvinjára már mi is emlékezhetünk a 80-as évekből a „Minden szinten szinte minden” telibe találó szlogenjével, a narancssárga nejlonszatyorral és a Centrum Hétfővel.

Ekkortájt üldögéltünk a padokon a gombáknál, és néztük a szökőkút vizével frissülőket és a trapperfarmeres, alföldi papucsos randira gyülekezőket.

Faragó Géza plakátján a nyitáskor magas, karcsú, olajzöld ruhás, elegáns nő hirdeti az áruházat, akár ha egy Mucha-festményről lépett volna elő. Kinyújtott karján s azon lévő stóláján tartja csábosan a Corvin Áruházat, melyet egyébként az M. J. Emden und Söhne cég épített egymillió magyar korona tőkével; Lewin Miksa volt az áruház igazgatója és a részvénytársaság elnöke. Mint minden nagy kezdet és nagy szenzáció idején, itt is még a nyitás előtt kitört a botrány, a tulajdonosok ugyanis bécsi lapban adtak fel hirdetést áruházi eladói és árubeszállítói pozícióra, de a 8 óra újság bojkottot hirdetett, mire a tulajok gyorsan budapesti lapokban is meghirdették az állásokat.

Na aztán itt volt még a sajtóház, amire nemcsak az idősebb kollégák emlékezhetnek, de a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjai, köztük jómagam is, akik itt bandukoltak el előtte nap mint nap a Corvin oldalában lévő, Somogyi Béla utcai zeneiskolába, esténként pedig szintén nap mint nap csodálhatták meg a Népszabadság-, a Nők Lapja-, az Esti Hírlap- és a Lúdas Matyi-neonfeliratokat, mindegyik betűtípusa a mai napig a retinánkba égett.

A rendszerváltás után azonban már üresen állt az épület, mára pedig bevásárlóközpont lett belőle, mely megőrizte az épület egykori homlokzatát a József körútra néző részen.

Nem lehet nem emlékezni az 1984-ben épült EMKE-re, Budapest legismertebb és legnépszerűbb kávézójára, melyről kevesen tudják megmondani, betűszava mit is takar. Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, melynek a kávéházat alapító Wassermann Jónás is tagja volt. Ez az épület is mesélhetne.

Fennállásának egyik részében még a Rákóczi úton is járt a villamos.

Az EMKE túloldalán volt a 60-as évektől az Éjjel-nappali csemegeáruház, az akkori sztárközért – ma is élelmiszerüzlet –, ahol két forintért lehetett inni eszpresszót a nyolcvanas években.

Volt egy legendás újságosbódé is, ahol éjjel egykor a leghamarabb lehetett a reggeli lapokhoz hozzájutni, délután pedig már ötkor kiabált a rikkancs, hogy „Esti a hírlap!!!”. A Blaha még Kondor Vilmos egyik művében, a Budapest novemberben című bűnügyi regényben is szerepel.

Volt tehát élet bőven a Blahán, és lesz is. Korok, korszakok jönnek-mennek, mind rajta hagyja a névjegyét. A cseh karmester pedig örülhet, mert a nemzet csalogánya valószínű sosem lesz sem rendszerellenes, sem kegyvesztett. Hiába, nősülni tudni kell.

(Borítókép: A Blaha Lujza tér látképe, szemben a Nemzeti Színház épülete. A Corvin Áruház mellett, középen a Hírlapkiadó Vállalat székháza, más néven Sajtóház állt 1963. augusztus 8-án. Fotó: Bajkor József / MTI)

Forrás: https://index.hu/kultur/2021/07/23/o-a-blaha-/