Ezekre a kertészeti pályázatokra lehet most készülni

Az Agrárminisztérium 50 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatát – közölte Nagy István agrárminiszter. A szaktárca közleménye szerint a kevés adminisztrációs teherrel járó, egyszerű módon igényelhető támogatást biztosító felhívás a kisebb üzemmérettel rendelkező kertészetek technológiai megújulását segíti.

A pályázók által maximálisan igényelhető, a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás 25 millió forint lehet. A kertészek a tevékenységükhöz szükséges eszközök, gépek – többek között önjáró és vontatott betakarítógépek, talajművelő és egyéb munkagépek, pótkocsik – beszerzéséhez nyerhetnek dotációt. A felhívás segítségével egy darab, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktor is vásárolható, melynek kapcsán a támogatás mértéke legfeljebb 10 millió forint lehet – emelte ki a miniszter.

A támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint július 7-étől lesz lehetőség. 

Az agrárminiszter a közlemény szerint arra is kitért, hogy ezekben a hetekben 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat, a célzott támogatásoknak köszönhetően intenzív technológiai fejlődést és növekvő versenyképességet vár a teljes magyar agráriumban.

A másik, ugyancsak jelentős fejlesztési támogatási program részletei május 31-én jelentek meg. A „Kertészet – Gomba előállító üzemek fejlesztésének támogatása” elnevezésű felhívásra 20 milliárd forintot különítettek el. A támogatási kérelmek benyújtására szeptember 13-tól december 7-ig van lehetőség.

(Borítókép: Tavaszi lemosó permetezés Debrecen határában 2021. március 3-án. Fotó: Oláh Tibor / MTVA / Bizományi)

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2021/06/02/mezogazdasag-kerteszet-palyazat-beruhazas-2021-nagy-istvan/