Evakuálják az amerikai nagykövetséget Kijevben

Szombat délután megkezdődött a telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyin orosz elnök és Joe Biden amerikai elnök között az ukrán helyzetről. A CNN újságírója a Twitteren jelentette, hogy a két vezető közép-európai idő szerint délután öt óra után kezdett bele a telefonos tárgyalásba.

Macron figyelmeztette Putyint

Emmanuel Macron francia államfő szombaton figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy az őszinte párbeszéd összeegyeztethetetlen a katonai eszkalációval az ukrán határon – számolt be a párizsi elnöki hivatal a két vezető több mint másfél órás telefonbeszélgetéséről.

A megbeszélésen mindketten jelezték: szeretnék folytatni a párbeszédet a minszki egyezmények végrehajtásának lehetőségeiről, a Donyec-medencéről, valamint az európai biztonság és stabilitás feltételeiről. Macron szövetségesei aggodalmait is továbbította Putyin felé.

A két vezető hétfőn öt órán át személyesen tanácskozott a Kremlben. Macron ezt követően Ukrajnába, majd Németországba utazott.

Amerikai tengeralattjáró az orosz vizeken

Behatolt egy amerikai atomtengeralattjáró Oroszország területi vizeire a Távol-Keleten, a Kuril-szigetek térségében – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium. Az amerikai haditengerészet Virginia osztályú nukleáris meghajtású tengeralattjárója magyar idő szerint szombat délelőtt sértette meg Oroszország területi vizeit.

A csendes-óceáni orosz flotta Saposnyikov marsall nevű hajója felszólította, hogy emelkedjen a felszínre, de megtagadta az utasítást. Ezt követően az orosz romboló távozásra kényszerítette az amerikai tengeralattjárót, amely teljes sebességgel elhagyta az orosz területi vizeket.

Evakuálják a kijevi nagykövetséget

Az egyre fokozódó feszültség miatt Ukrajna és Oroszország között az Egyesült Államok úgy döntött, hogy evakuálja a kijevi nagykövetség diplomatáit. Az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője az AP hírügynökségnek elmondta, hogy csak nagyon kevés diplomata marad az ukrán fővárosban kapcsolattartás céljából.

Arról, hogy pontosan hányan maradnak, biztonsági okokból nem beszélt az illetékes.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/02/12/ukrajna-oroszorszag-vlagyimir-putyin-joe-biden-macron/