Elítélték a pizzázóban késelő férfit

Az akkor 25 éves férfit a Fővárosi Törvényszék első fokon 1 év 10 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte – olvasható az ügyészség közleményében.

A férfi 2019. június 5-én éjjel erősen ittas állapotban bement egy XI. kerületi gyorsétterembe, és pizzát vett. Később visszament újabb pizzát vásárolni, de azt már nem tudta kifizetni. Ekkor a vádlott rátámadt egy kilenc centiméter pengehosszúságú késsel az eladóra, és a nyaka felé szúrt. A dulakodás közben az eladónak sikerült eltolnia magától a férfit, aki ekkor elmenekült a helyszínről.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott megbánó magatartását, bocsánatkérését, büntetlen előéletét, a cselekmény kísérleti szakban maradását és az időmúlást.

Azonban súlyosító körülményként vette figyelembe a hasonló élet elleni bűncselekmények elszaporodottságát, a terhelt ittas állapotát és az éjszakai elkövetési időt. Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért és minősítés megváltoztatásáért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/19/keseles-pizzazo-fiatal-ferfi-moricz-zsigmond-korter/