Hetényi Antal Gábor haláláról a judoinfo.hu oldal számolt be vasárnap.
Hetényi Antal Gábor későn, 15 esztendősen kezdett el judózni, Horváth István tanítványaként 1969-ben felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, három esztendővel később a 70 kilogrammosok között képviselhette a magyar színeket az 1972-es müncheni olimpián, ahol az ötödik helyezést szerezte meg – emlékezett vissza a sportemberre az MTI. Ez volt a sportág történetének első magyar ötkarikás pontszerző helyezése, abban az évben őt választották az Év judósának Magyarországon.
Hetényi Antal Gábor, 1978-as visszavonulását követően, megalapította a KSI SE judoszakosztályát, amelynek csaknem negyven éven keresztül volt a vezetője és edzője. A nyolcadik danfokozatáról szóló diplomát Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke szignózta, 2010-ben pedig átvehette A Magyar Sportért Díj második fokozatát.
Hetényi Antal Gábort a Magyar Judo Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később gondoskodnak.
Forrás: https://index.hu/sport/2023/03/05/meghalt-olimpia-magyar-cselgancs/