Egy nap alatt elvitték a horgászengedélyeket a Látóképi-tóra

Szűcs Lajos, a szövetség elnöke elmondta: a koronavírus ideje alatt nagyon megnőtt a horgászok létszáma, és reméli, hogy ebben az évben meg tudják tartani a közel 700 ezer horgászt. Véleménye szerint ugyanis a horgászturizmus lehet fejlődésük egyik kitörési pontja.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke arról is beszélt az Inforádiónak, hogy ma hét kilogramm az egy főre eső halfogyasztás Magyarországon a korábbi néggyel szemben.

Szólt arról is, hogy a kormány jogszabályalkotásban a Mohosz partnere volt, a szövetség megkapta a halgazdálkodás jogát természetes vizeken, jelenleg 37 nevesített közfeladatot lát el. A kormány és a Mohosz közötti stratégiai megállapodást pedig márciusban megújítják.

Gyorsan elviszik a horgászengedélyeket

Egy nap alatt elkapkodták az összes 2022-re szóló éves engedélyt a Látóképi Horgásztóra – írta meg a Pecaverzum. Azt is közölték, hogy 2022-re 120 darabban maximalizálták a területi jegyeket, és ezek pillanatok alatt elfogytak.

A megyei szövetség felhívta a figyelmet, hogy a Látóképi Horgásztavon az általuk kiadott megyei napijeggyel nem lehet horgászni.

A tóba tavaly 1800 kiló háromnyaras pontyot, 150 kiló nagytestű pontyot és 100 kiló egynyaras ragadozókat, csukákat és süllőivadékokat telepítettek.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/13/horgaszat-mohosz-halgazdalkodas-szucs-lajos-latokepi-to/