Egy makói kereskedő fia teremtette meg a modern amerikai újságírást

Pulitzer József 1847. április 10-én látta meg a napvilágot egy jómódú makói zsidó családban. Édesapja, Pulitzer Fülöp gabonakereskedői, édesanyja, Berger Elize katonatiszti dinasztia sarja volt. A pár boldogságát ellenben beárnyékolta, hogy nyolc gyermekükből csak négy élte meg a gyermekkort. A família 1855-ben Pestre költözött, ahol az apa a helyi kereskedelmi és iparkamara tagja lett. Jól indult az üzlet, hiszen az első évben kilencvenezer forintos forgalmat értek el. Ámde nem kerülték el a családot a tragédiák: 1856-ban váratlanul elhunyt József két testvére, majd 1858-ban apja is meghalt tuberkulózisban. Ezután anyja egyedül már nem tudta az üzletet tovább vinni, tönkrement, mindent el kellett zálogosítania. A hirtelen szegénység és Pulitzerné újabb házassága után József úgy döntött, hogy az önállósodás útjára lép.

A hajléktalanság küszöbén

Tizenhét évesen, anyja akarata ellenére, 1864-ben hagyta el az országot. Előbb Bécsbe, majd Párizsba utazott. Anyja felmenőit követve a katonai pályát választotta.

Ám a katonai pálya nem választotta őt,

hiszen ingatag egészsége és rossz látása miatt nem kellett sem az osztrák, sem az angol gyarmati hadseregnek, de a francia idegenlégiónak sem. A sorozatos kudarcok sem szegték kedvét, hiszen Hamburgban egy toborzó iroda közvetítésével felvették a New York-i lovasezredhez, igaz, pénz hiányában csak úgy tudott eljutni Amerikába, hogy a hajón kazánfűtőnek szegődött.

Az amerikai polgárháborúban a déliek elleni hadjárat idején állt be katonának. A hadszíntéren elsősorban a kolerában elhaltak elszállítását végezte. Így is az elsők közt kapta meg az obsitot. 1865-ben leszerelt katonaként tengődött New Yorkban. 1866 elején tehervonaton elevickélt Saint Louisba, ahol különféle munkákat vállalt: volt pincér, temetőgondnok, öszvérápoló, hordár és bálnavadász is. A fizikai munkához hiányzott belőle a kellő kitartás, ugyanakkor 

túlzottan öntudatos jellem volt az utasítgatások végrehajtásához.

Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy sűrűn változtatott munkahelyet, és egy időben a hajléktalanság küszöbére is került.

St. Louistól New Yorkig

Amerikában egy német nyelvű újság hozta a fordulatot az életében. Mivel angolul még nem beszélt jól, elszegődött a Saint Louis-i Westliche Posthoz. A lap szerkesztője, Carl Schurz állítólag sakkozás közben kedvelte meg, és ajánlott neki állást. Hamarosan az olvasók is megszerették színes, érdekfeszítő írásait. Jövedelméből egyre nagyobb részesedést vásárolt az újságban, egészen addig, amíg a lap tulajdonosa nem lett. Joseph karrierje nyílegyenesen ívelt felfelé. 1869-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, nem sokkal később pedig Missouri állam parlamentjébe is beválasztották.

Saint Louisról annyit tudni kell, hogy a XIX. század hetvenes éveiben még Amerika negyedik legnagyobb városa volt, népesség terén csak New York, Brooklyn és Philadelphia előzte meg, de például Chicago vagy Washington nem. Joseph fokozatosan vásárolta fel és egyesítette a nagyváros újságjait, és 1878-ban már azzal büszkélkedhetett, hogy a tulajdonában lévő Post-Dispatch a környék legolvasottabb lapja. 1882-re a példányszámát húszezer fölé tornázták.

Joseph nem elégedett meg ennyivel, hiszen nemcsak a környék, hanem az Egyesült Államok legolvasottabb újságját is szerette volna magáénak tudni. Ennek szellemében 1883-ban New Yorkba helyezte át székhelyét: megszerezte a World című napilapot, amelyet – versenytársait, így a Sun-t, a Herald-ot és a Times-t megelőzve – külön esti és vasárnapi kiadással megjelenő, nagy jövedelmű, hatalmat és politikai erőt is jelentő céggé fejlesztette. World példányszáma egy évtized alatt tizenötezerről hatszázezerre nőtt, és az ország legnagyobb lapja lett. Közben Saint Louis-i lapját is megtartotta. (Érdekesség, hogy míg a World az 1930-as években végleg eltűnt a színről, a Post-Dispatch ma is létezik.) 

Politikai ambícióinak engedve 1884–1885-ben az Egyesült Államok képviselőházának tagja lett, de 1886-ban lemondott, és onnantól kezdve az újságírásnak élt.

Joseph a World megvásárlásával magánéletének is csúcspontjára jutott. Feleségül vette egy gazdag amerikai család lányát, Kate Davist, New York egyik legelőkelőbb negyedében pedig házat épített, ahol többek között vendégül látta Munkácsy Mihályt is, akit felkért, hogy fesse meg felesége képét. A festmény végül 1891-ben, Párizsban, fénykép alapján el is készült.

Az újságkirály egészsége a rengeteg munkától megromlott: depresszió gyötörte, megvakult, miközben érzékennyé vált az erős hangokra, ezért többször külföldre kellett mennie orvosi kezelésre. Életét legtöbbször feleségétől és öt gyermekétől távol töltötte.

Elmegyógyintézet, képregény, panamázás

Az amerikaiak máig Joseph Pulitzerben tisztelik a modern hírlapírás atyját, aki azt vallotta:

a sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálatiság.

Alapelve volt a pontosság, a megbízhatóság és a függetlenség – anyagi és politikai értelemben egyaránt. Azt tartotta, hogy a világon a legnagyobb morális hatóerő a nyilvánosság, és szabad sajtó nélkül nem létezhet igazi demokrácia. Egyik legismertebb mondása szerint

a hír szent, a vélemény szabad.

A lapszerkesztés, az újságírás szempontjait így jelölte meg:

tömören, világosan, szuggesztíven, szemléletesen, hitelesen – hogy fénye mindenkit bölcsen vezethessen.

Számtalan újítás fűződik a nevéhez. 1887-ben ő szerződtette például Nellie Bly újságírónőt, aki hatalmas sikerű cikksorozatot írt, miután elmeháborodottnak színlelve magát bejutott a Blackwell-szigeti női elmegyógyintézetbe, ahol tanúja lett az ott alkalmazott erőszaknak. Nagy dobása volt a tömegnyomtatású, színes képregény. A Panama-csatorna építésekor pedig a Word feszegetni kezdte, hogy kik jutottak nagyobb összegekhez megvesztegetések révén. A panamázás kifejezés ebből a történetből ered. Az ügy miatt a kormány beperelte a lapot.

Átesett a ló másik oldalára is. Olykor tisztességtelen eszközökkel küzdött a Hearst-birodalom lapjaival, és a nem túl nemes verseny eredménye lett a „sárga sajtó”. A név onnan ered, hogy

a lapokat a jobb eladhatóság érdekében feltűnő sárga papírra nyomtatták.

A szenzációkra vadászó két sajtómágnás árban és minőségben is sorra egymás alá kínált, sokak szerint döntő szerepük volt az 1898-as spanyol–amerikai háború kirobbantásában.

A zsurnalizmus nemcsak szakma

1904 májusában, újságíró-iskola felállítását támogató írásában fogalmazta meg a hitvallását:

Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, ami nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek a kezében lesz.

Végrendeletében kétmillió dollárt hagyott a New York-i Columbia egyetem újságírói karának megszervezésére, mivel a zsurnalizmust nemcsak szakmának, hanem hivatásnak tekintette. Az általa létrehozott alapítvány kamataiból osztják ki 1917 óta minden évben a Pulitzer-díjakat, az újságírók legnagyobb és legirigyeltebb kitüntetéseit.

(Borítókép: Pulitzer József. Fotó: Wikipédia)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/04/10/egy-makoi-kereskedo-fia-teremtette-meg-a-modern-amerikai-ujsagirast/