Eb 2020: A fizikailag erősebb csapat nyert – Bölöni a belga–portugálról

A Nemzeti Sport szakértője, Bölöni László ezúttal a belga–portugál Eb-nyolcaddöntőről mondta el a véleményét.

Bölöni László, a Nemzeti Sport szakértője (Fotó: Tumbász Hédi)

Bölöni László edző, BEK-győztes labdarúgó:
„Mindkét válogatott kiesését sajnáltam volna, de látva a mérkőzést, megállapítható, a fizikailag erősebb csapat jutott tovább. Minden technikai és taktikai tudásuk ellenére szép lassan újítaniuk kellene a portugáloknak, s itt nem csak a játék, a labdarúgók minőségére is gondolok. Persze tudom, hogy a németektől elszenvedett négy-kettes vereség sokat ártott a játékosok önbizalmának, s ez befolyásolta a belgák ellen mutatott futballt is. Remélem, Kevin De Bruyne sérülése nem súlyos, s hasznára lehet még a belga válogatottnak, ugyanis a Manchester City középpályása alakítja a csapat futballját, még akkor is, ha – mint vasárnap – a belgák egyetlen kaput eltaláló lövéssel nyerték meg a találkozót. Éppen ezért lehet némiképp sajnálni a portugálokat, de ne higgye senki, hogy fantasztikusan teljesítettek – ám ha előbb ébrednek, s nem csak a hajrában alakítanak ki fölényt, ha kezdettől fogva veszélyesen futballoznak, másképpen is alakulhatott volna az eredmény. No de a lényeg az, hogy az erősebb csapat jutott tovább.”

forrás: http://www.nemzetisport.hu/foci-eb-2020/eb-2020-a-fizikailag-erosebb-csapat-nyert-boloni-a-belga-portugalrol-2835471